LMP: a kormány vizsgáltassa ki a szabadkai magyarok elleni támadás ügyét!

    Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) – Az LMP parlamenti frakciója felszólítja a kormányt, hogy a hatóságokkal közösen vizsgálják ki a május 19-én a szerbiai Szabadka egyik terén történt magyarok elleni támadást és biztosítsák az ott élő honfitársaink biztonságát – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Jávor Benedek frakcióvezető, valamint Szabó Tímea és Dorosz Dávid képviselő.

 

Az ellenzéki politikusok arra emlékeztetnek, hogy múlt szombat éjszaka, egy időben a Múzeumok éjszakája programmal, a szabadkai Fasizmus áldozatainak teréhez közel megverték egy tizenegy fős helyi magyarokból álló csoport két fiú tagját. A közlemény szerint a szintén helybeli szerb fiatalok – létszámfölényüket is kihasználva – először fenyegették őket, majd a helyszínről távozó magyarok után eredve, kettőjüket viperákkal és vasrudakkal megsebesítették, egyikük bordatöréssel kórházba is került. A fiatalok a támadókat régebbről ismerték, elmondásuk szerint ez nem az első eset volt, de ők az incidensekre különösebb okot korábban sem adtak – teszik hozzá.

A Lehet Más a Politika parlamenti frakciója együttérzését fejezi ki az áldozatokkal és családjukkal, illetve nagyon sajnálja, hogy a XXI. század Európájában ilyen megtörténhet, különösen egy olyan országban, amely az Európai Unióhoz való teljes jogú csatlakozást kiemelt célnak tekinti – írja a három politikus.

Hangsúlyozzák, az LMP bízik abban, hogy a szerb hatóságok alaposan kivizsgálják majd az incidenst és kézre is kerítik az elkövetőket.

Ugyanakkor pártjuk nevében felszólítják a magyar kormányt, hogy a Magyar Nemzeti Tanáccsal, a vajdasági magyar pártokkal, valamint a szerb kormánnyal és a helyi hatóságokkal járjanak utána a történteknek és dolgozzanak ki olyan stratégiákat és rendészeti megoldásokat, amelyek hosszú távon is szavatolják az ott élő magyarok biztonságát.








hirdet�s