LMP: a kormány fiatalellenes intézkedéseket hozott

Budapest, 2012. október 28., vasárnap (MTI) – Az LMP szerint a kormány hatalomra jutása óta több a fiatalok ellen irányuló intézkedést hozott. A párt ezek közé sorolja a fiatal gazdák kirekesztését a földhöz jutásból, a diákhitelre “kárhoztatást”, a családalapítás megnehezítését, a munkahelyteremtés elmaradását és a fiatalok közösségei ellen indított “kultúrharcot”.

Csiba Katalin szóvivő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Tárki korábbi kutatásaira hivatkozva kijelentette, hogy 2012-ben a fiatalok fele el akarta hagyni az országot. Hangsúlyozta, hogy a ténylegesen kivándorolók kétharmada a 25-44 év közöttiekből kerül ki. Az LMP semmiféle garanciát nem lát arra, hogy ezek az emberek a jövőben visszatérnének – tette hozzá.
A kormányzati politikát elemezve azt mondta, hogy a kabinet a nagybirtokokat preferálja, az állami földbérletpályázatokon elnyerhető területek pedig nem a fiatal gazdákhoz, hanem a “rokonokhoz, az oligarchákhoz” kerülnek.
Kitért arra is, hogy a 2012-2013-as tanévben a korábbiaknál 18 ezerrel kevesebben kezdték meg tanulmányaikat a felsőoktatásban. Véleménye szerint ebből a számból 17 ezer az államilag finanszírozott helyek csökkentésének tudható be.
A szóvivő azt mondta, hogy az államilag finanszírozott helyek számának csökkentése egyfajta tandíjként hat. Hozzátette, hogy a fiatalok a jelenlegi munkavállalási kilátások mellett nem veszik fel a diákhitelt, mert nem mernek eladósodni.
Csiba Katalin kijelentette, hogy már a családalapítás is nehézségekbe ütközik, mert “a Fidesz családmodellje”, az egykeresős család nem működőképes a mostani gazdasági körülmények között.
A kabinet 2010-ben egymillió új munkahelyet ígért, de a kormány jelenlegi programja a fiataloknak valódi perspektívát nem jelentő közmunkát támogatja – mondta.
Végül kijelentette, hogy sorra tűnnek el a fiatalok közösségi helyei, mert a Fidesz “kultúrharcot folytat” ezek ellen.








hirdet�s