Állásbörze a BMF-en

BMF
BMF
Budapest – Állásbörzét rendez a Mérnökhallgatók Egyesülete a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Bécsi úti épületében március 28-án.

A szervezők jövő szerdán és csütörtökön felkészítő napokat is tartanak, ahol az álláskeresés fortélyairól illetve a munkáltatók elvárásairól hallhatnak előadásokat az érdeklődők, de próbainterjút is rendeznek a diákoknak.

A BMF 2004-ben ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját. Az ország legnagyobb műszaki főiskolája idén kilencedik alkalommal ad otthont az állásbörzének. Ezúttal csaknem 40 vállalat, köztük négy tanácsadó, illetve fejvadász cég segít eligazodni a munkaerőpiacon.

A szervezők nemcsak a végzős hallgatókat várják. Sok cég kínál gyakornoki állást az alsóbb évesek számára, akik rengeteg hasznos tapasztalatra, illetve ismeretségre tehetnek szert, ha már a diploma előtt munkába állnak – fogalmazott Stanczer Zsuzsanna, az egyik szervező.

A BMF-re legalább kétezer embert várnak március 28-án. A felkészítő napokat március 21-22-én tartják a BMF Népszínház utcai épületében, de ehhez sem kell előzetesen regisztrálni. Érdemes viszont előre jelentkezni a március 22-én 10-15 óráig tartó online karriertanácsadásra, ami szintén a BMF








hirdet�s