Államtitkok kerültek egy újságíróhoz

A Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI) egy újságíróhoz került egy államtitkot tartalmazó irat – olvasható az NNI közleményében. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz, az ügyészség egyelőre nem, mert nem merült fel rendőri bűnrészesség.

A Nemzeti Nyomozó Iroda épületéből július végén tűnt el egy államtitokként minősített irat. Az ügyben, miután az NNI elfogultságot jelentett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság államtitoksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelte el a nyomozást és ezzel párhuzamosan az Országos Rendőrfőkapitány helyettese tényfeltáró vizsgálatot, az NNI igazgatója belső vizsgálatot rendelt el.

Feltételezhető, hogy az ismeretlen tettes célja nem magának az államtitoknak a megismerése, hanem a Magyar Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda lejáratása volt.

A belső vizsgálat eddigi adatai szerint az eltulajdonított dokumentum egy újságíróhoz jutott el, azonban mások birtokába is kerülhetett, ezért az NNI felhívta a figyelmet arra, hogy az irat tartalma továbbra is államtitkot képez, bármilyen közlése kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Független Hírügynökség rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy az iratot páncélszekrényben őrizték, így azt csak belső segítséggel tudták kihozni az épületből. Az NNI-t telefonon értesítették a dokumentumról, de nincs információ a telefonálóról.

Az ügyészség egyelőre nem nyomoz az ügyben, mert eddig nem merült fel, hogy rendőr is közreműködött volna a titkos anyag kijuttatásában – mondta a Független Hírügynökségnek Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.