Állami pocsékolás Németországban

Ismét “fekete könyvet” adtak ki az állam pazarlásáról pénteken Németországban. A német adófizetők szövetségének elnöke Karl-Heinz Däke, a kiadvány bemutatásakor elmondta: a kötetbe nem vették fel azokat az állami ráfordításokat, amelyeket még a pénzügyi válság elmérgesedése elött a különbözö tartományi bankok talpraállítására költöttek. Így a felsorolásban csupán milliós és nem milliárdos tételek szerepelnek

Az immár 36 éve rendeszeresen kiadott “fekete könyv” rekordösszegekről tanúskodik, amelyeket a német adófizetők pénzéből teljesen felesleges kiadásokra fordítottak, köztük olyan városi beszerzéseket, amelyeket csak azért eszközöltek, mert az esztendő végéig beütemezett úgynevezett községfejlesztési összeget ki kellett adni, különben vissza kellett volna utalni az állami költségvetésbe.

A “fekeke könyv” 119 konkét esetet sorol fel. Szerepel benne a thüringiai Finsterberg városka, ahol olyan szanatórium épült, hogy még a tengelye körül forgó úgy-nevezett klímapavilonnal is ellátták. Az intézmény egyetlen szépséghibája, hogy betegek hiányában nem helyezték üzembe.

A főváros is élen jár a közpénzek pocsékokásában, ugyanis a Berlint átszelő Spree folyócska menti sétányok otthonosabbá tételére 20 millió eurót fordítottak. A feketekönyv összeállítói azonban kiderítették, hogy a sétányok jó része már eddig is megvolt és aligha igényeltek átalakítást.

A pálmát mégis az egyébként takarékosságukról ismert svábok viszik el: szükebb pátriájuk, Baden Württenberg tartomány közel 3 és fél millió eurót fordított egy gyógyfürdő és egy hozzá tartozó kúraközpont létesítésére, amit azonban végülis sohasem nyitottak meg, és idövel 226 ezer euróért elárvereztek.








hirdetés




hirdet�s