Liturgikus szokások az adventi időszakban

Illusztráció
Illusztráció - © Forrás: liturgyguy.com
Miskolc – Az adventi időszaknak a katolikusoknál megvannak a liturgikus szokásai.

Rorate

A rorate vagy hajnali mise vagy angyalmise vagy aranyos mise a római katolikus egyházban advent első vasárnapjától karácsony első napjáig minden nap hajnalban tartott szentmise Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére, amelyet roraténak is neveznek, a mise bevezető szavai után: Rorate coeli de super… (harmatozzatok egek onnan felülről). Angyali misének is nevezik, mert az angyali üdvözlet nyilvános elmondásával fejeződik be, másrészt mert Mária evangéliumát és Gábriel arkangyal köszöntését foglalja magába.

A Szentszék 1892-ben Pannonhalmának, 1958-ban pedig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyének ősi szokására hivatkozva külön kiváltságként engedélyezte a hajnali misét.

Ilyenkor korán reggel, helyenként 5 vagy 6 órakor kezdődik a reggeli szentmise. Ehhez régre visszanyúlóan sok szokás kapcsolódik. A rorate egyfajta közösségi alkalommá is vált, a gyerekek ilyenkor a plébániára is bemennek, meleg teát isznak, sült krumplit esznek.

A szálláskeresés

Szállást keres a szent család. Amikor Mária és József elindulnak Názáretből Betlehembe összeírásra. Tudjuk az evangéliumi történetből, hogy Mária és József Jeruzsálem közelébe ér – mivel rengetegen érkeznek a népesség-összeírásra, már nincs szállás. Mennek egyik helyről a másikra, végül egy fogadós megengedi, hogy az istállójában aludjanak. Ebből ered az a szokás, hogy egy szent családot ábrázoló képet visznek házról házra és az adventi időszakban minden este más-más családnál gyűlnek össze a hívek imádkozni. Hajnalban a templomban találkoznak, esténként pedig a falvakban körbemegy a kép minden házban, a városi közösségekben pedig lehet jelentkezni, ki az, aki fogadja a szent családot, és ilyenkor egy kis közösség odamegy, hogy együtt imádkozzanak.

– ÉM –








hirdet�s