Ötmilliárd forint három év alatt a Diósgyőri várra

Akt.:
Ötmilliárd forint három év alatt a Diósgyőri várra
Miskolc – A kormány egyetért a vár komplex fejlesztésének folytatásával.

Több mint 5 milliárd forintot ad a kormány a Diósgyőri vár fejlesztésére a Modern Városok Program részeként, a határozatot a kedd délután megjelent Magyar Közlöny tartalmazza. Eszerint a kormány egyetért a vár komplex fejlesztésének folytatásával, amelynek részeként megtörténhet a belső vár és a külső vár rekonstrukciója, valamint a vár környezetének és közlekedési kapcsolatainak rendezése.

A határozatban az is olvasható, hogy a 2016-ban nyújtott 400 millió forintos költségvetési támogatáson túl kell érteni a további 5 milliárdot (pontosabban 5 05 060 000 forintot) amelyet a támogatási okirat módosításával biztosítanak a miskolci önkormányzatnak. Az ütemezés szerint 2017-ben és 2018-ban 2-2 milliárdot, 2019-ben 1 milliárd 50 millió forintot kap majd a város a fejlesztésre.

Korábbi fejlesztések

A vár a „Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése” projekt keretében 2014-ben épült újjá részlegesen, augusztus végén adták át a közönségnek. A korabeli Közép-Európa legnagyobb alapterületű, kéthajós lovagterme, a vár felszentelt, esküvői ceremóniákra is alkalmas kétszintes kápolnája, a királyok, illetve a királynék palotaszárnya azóta is sok látogatót vonz.

A Diósgyőri vár rekonstrukciója azonban nem állt meg ebben a szakaszában.

A felújítás második szakasza után szinte ugyanolyan lesz, mint a 16. században, írta lapunk nemrégiben. A mostani tervek azonban még váratnak magukra.

– ÉM-HM –


forgatag-48-aj
Miskolc - Magyarország egyik legnagyobb történelmi játékát rendezik meg a hétvégén Diósgyőr várában, a középkori forgatagon valósághű viadalok, fáklyás felvonulás, számos hagyományőrző csapat bemutatója és a néhány éve rekonstruált erődítmény udvartartása várja a látogatókat - közölték a szervez...

Fotó: Kozma István
Miskolc-Diósgyőr - A hónap végéig végeznek a jelenlegi ásatási helyszínen, majd a Huszár vár területére tevődik át a munka. Áprilisban kezdték a Diósgyőri vár vár­árkában a régészeti kutatást a Herman Ottó Múzeum régészei, ugyanis a várfejlesztés következő ütemeként szeretnék a várárko...



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Lillafüred.
BOON.HU






hirdetés