Kovács visszavágott Bogárnak Lillafüreden

Bogár János (balról) és Kovács Máté a célba érkezés után
Bogár János (balról) és Kovács Máté a célba érkezés után - © Fotó: Fridrich László
Miskolc – Az I. Lillafüred Trail elnevezésű terepfutó versenyt a napokban rendezték.

A mintegy 300 induló három táv közül választhatott. A kismaratoni versenyen egy 13 éves miskolci fiatalember alkotott nagyot azzal, hogy legyőzte a hosszútávfutás egyik legnagyobb hazai legendáját, a fancsali Bogár Jánost.

Óriási tehetség

Az idén útjára indult MC Félmaraton Tour 3. állomását is jelentő viadalnak a Lillafüredi Sport- és Kalandpark adott otthont, ahol kora reggeltől fogadták az ország szinte minden részéből és a németországi Bayreuth városából érkező futókat a szervezők. A leghosszabb távon, az 592 méter szintemelkedéssel nehezített, 16,8 km-es félmaraton férfiversenyében a Debrecenből érkezett Szabó Dávid alkalmazkodott legjobban a terepviszonyokhoz és szerezte meg az abszolút elsőséget. A hölgyek azonos versenyszámában az utóbbi két év miskolci és borsodi hosszútávú versenyeinek egyeduralkodója, a miskolci Szanyi Ágnes ezúttal sem hibázott. A 8,4 km-es, 296 méter szinttel nehezített kismaraton férfi­futamában a mindössze 13 éves miskolci Kovács Máté a múlthavi I. Diósgyőri-vár Trailen elszenvedett vereségét követően revansot vett nagy nevű ellenfelén, a másodikként befutó egykori 100 km-es Európa-bajnok, Spar­thatlon és hatszoros Bécs–­Budapest Szupermaraton-győztes, ’50-es éveiben járva is rendkívül aktív, előző nap két szlovákiai versenyen induló Bogár Jánoson.

– Gyönyörű helyen egy fantasztikus ifjú titánnal futhattam újra egy mezőnyben – fogalmazott a célban Bogár János. – Csodáltam, ahogy Kovács Máté felépítette a versenyét és magabiztosan győzött. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk még róla hallani, hiszen óriási tehetség. Nagyszerű verseny volt, köszönet a rendezői csapatnak és a sporttársaknak a kedves fogadtatásért.

Érmet kaptak

A kismaraton női abszolút kategóriájában az ózdi, de a Nomád Terepfutó Suliban tréningező fiatal, Zákányi Panna vitte el a pálmát. A rendező Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány és a társrendező Marathon Club ezúttal is lehetőséget kínált a legkisebbeknek, akik 2,2 km-t teljesítve érkezhettek meg a célba. A befutást követően mindenki érmet vehetett át. A két hosszabb távon az abszolút 1–6.helyezetteket értékelték, de ezenkívül korcsoportos díjazás is volt, ugyanúgy, mint a legkisebbek futamában.

ÉM-SZIS


Atlétika: a tények

Félmaraton (16,8 km), női abszolút: 1. Szanyi Ágnes (Zöld Sportok Clubja) 1:18.55 óra, 2. Nyilas Zsuzsanna (Miskolc) 1:22.58, 3. Tamás Bianka (Diósgyőri Tájékozódási Futó Club) 1:26.06.

Félmaraton (16,8 km), férfi abszolút: 1. Szabó Dávid (Debrecen) 1:10.10, 2. Kánai Roland (Vaccsuszirunáj Egyesület) 1:13.34, 3. Harsányi Zsolt (Bükki Műhely) 1:14.19.

Kismaraton (8,4 km), női abszolút: 1. Zákányi Panna (Nomád Terepfutó Suli) 45:10 perc, 2. Szegő Csilla (Perkupa) 46:29, 3. Palásti Luca Anna (Nyíregyháza) 47:20.

Kismaraton (8,4 km), férfi abszolút: 1. Kovács Máté (MVSI-Nomád Terepfutó Suli) 37:21, 2. Bogár János (Fancsal-Hegyalja 2050) 37:39, 3. Bede Ernő (Bede Team) 38:43.

Minimaraton (2,2 km), leány abszolút: 1. Bánhegyi Brigitta (Miskolc) 8:16 perc, 2. Bede Fanni (Bede Team) 8:36, 3. Csikász Panni (Trikolor KTSK) 8:38.

Minimaraton (2,2 km), fiú abszolút: 1. Őz Botond Ákos (Szolnok) 8:16 perc, 2. Kovács Áron (MVSI-Nomád Terepfutó Suli)9:00, 3. Király István (Miskolc) 9:02.



Lillafüred.
BOON.HU






hirdetés