Líbia: Nem engedték leszállni Kadhafi menyének repülőjét Libanonban

Libanon néhány napja megtagadta a leszállási engedélyt egy magánrepülőgéptől, amely Moamer Kadhafi egyik fiának libanoni származású feleségét szállította. Ezt egy biztonsági tiszt mondta szerdán az AFP francia hírügynökségnek.

“A bejrúti repülőtér vasárnapról hétfőre virradó éjszaka kapta a kérést, hogy engedjen leszállni egy gépet, amelyen Alin Skaff, Hannibal Kadhafi fiának felesége is utazik, de Libanon habozás nélkül visszautasította azt” – mondta a névtelenséget kérő tisztviselő. A leszállást azért is tagadták meg, mert nem kapták meg a gépen utazók pontos listáját.

Hannibal Kadhafi Moamer Kadhafi líbiai vezető ötödik legidősebb fia, korábban ő volt a líbiai tengeri közlekedési vállalat elnöke, ez a cég intézte az észak-afrikai ország olajexportját is. A fiú korábban arról híresült el, hogy többször is eljárást indítottak ellene Európában, hol gyorshajtásért, hol erőszakos cselekedetekért. Volt, hogy rendőrökre támadt, de 2005-ben Párizsban úgy megverte fotómodell barátnőjét – mostani feleségét -, hogy a nő feljelentette, és Hannibal Kadhafit négy hónap felfüggesztett börtönre ítélték. 2009-ben eltörte felesége orrát egy londoni szállodában, de az asszony a kihívott rendőröknek azt mondta, csak elesett. A pár 2008-ban néhány napot egy svájci őrszobán töltött, mert bántalmazta egy szálloda személyzetét. A líbiai kormány azonnal bojkottot hirdetett a svájci termékek ellen, az alpesi ország polgárai vízumot sem kaphattak az észak-afrikai olajállamba, két svájci üzletembert pedig túszként tartottak fogva Kadhafi parancsára. Líbia visszahívta Svájcból diplomatáit és bezáratta a svájci cégek, köztük a Nestlé és az ABB líbiai irodát is. Még az olajszállítás is megszűnt. Az eset után Moamer Kadhafi azt mondta, ha lenne atomfegyvere eltörölné Svájcot a föld színéről, majd felszólította Németországot, Franciaországot és Olaszországot, hogy osszák fel egymás között a velük szomszédos Svájc területét. A komoly diplomáciai incidensért az alpesi ország végül bocsánatot kért.

A Kadhafi-családot Libanonban nem kívánatosnak nyilvánították. Különösen a siíta közösség körében népszerűtlen, mert a közvélekedés szerint Líbia állt a siíta vezető, Mussza Szadr 1978-as meggyilkolása mögött. Ezt egy szerdai nyilatkozatában egyébként Líbia korábbi, az Arab Liga mellé rendelt nagykövete is elismerte.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s