Lezárult a vizsgálat az elcserélt lábak ügyében Miskolcon

Megrovást kapott, de továbbra is dolgozhat az az orvos, aki egy betegnek tévedésből az egészséges lábát műtötte meg az egyik miskolci kórházban június elején. Bár a műtétért egy személyben az operációt végző orvos a felelős, figyelmeztetésben részesítették a műtét során közreműködött asszisztenciát is. A kórházban az eset óta minden, műtétre előkészített betegnél filctollal megjelölik az operálandó testrészt – mondta el a Független Hírügynökségnek Mikler László, a kórház igazgatóhelyettese.

A férfinak a bal térdéből egy cisztát kellett volna eltávolítani, helyette a jobb lábát operálták meg, majd mikor kiderült a hiba, visszatolták a műtőbe, és az eredetileg tervezettet is megműtötték. A kórház arra hivatkozik, előbb-utóbb az egészségesnek hitt lábat is meg kellett volna műteni, hiszen amikor felvágták, ott is találtak rendellenességet.

A tűzoltóként dolgozó férfi felesége a Független Hírügynökségnek azt mondta, férje az eredetileg tervezettől később, szerdán áll először munkába. Kártérítési igényükre – amelynek összegét nem árulta el – a kórház egyelőre nem válaszolt.