Lezárták a Cozma-gyilkosság nyomozását

A rendõrség lezárta a Marian Cozma kézilabdázó meggyilkolása ügyében indított nyomozást. A nyomozók adatai szerint R. Sándor szúrta szíven és vesén Marian Cozmát 2009. február 8-án Veszprémben a Patrióta lokál elõtt. A szórakozóhely elõtti verekedésben rajta kívül még ketten vettek részt. Mindhármukat társtettesként elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendõrség, amely néhány héten belül vádemelési javaslattal elküldi a nyomozati anyagot a fõügyészségnek.

Szórakozni érkezett a veszprémi lokálba a 25 fõs csapat február 8-án. A társaság egyik tagjának testvérét két nappal korábban Székesfehérváron egy szórakozóhely elõtt inzultus érte, de hiába keresték a tetteseket hogy bosszút álljanak, nem találták õket, így a már Enyingen összeverõdött társaság Veszprémbe indult kikapcsolódni.

A 25 fõs csoport éjjel háromnegyed kettõkor 7 autóval érkezett a veszprémi szórakozóhelyre, ahol már akkor feltûnõen viselkedtek és megbotránkoztatták a vendégeket. Késõbb heten hazaindultak, a társaság négy tagja – három budapesti és egy enyingi férfi – azonban lementek a tánctérre, ahol kinézték maguknak Marian Cozmát, aki barátnõjével táncolt. N. Gyõzõ megütötte a kézilabdázót, amikor az neki háttal állt, késõbb három társa is bekapcsolódott a verekedésbe. Cozmát ketten megpróbálták megvédeni, akkor azonban R. Sándor vesén szúrta a sportolót – állapította meg a rendõrség.

A sportoló ekkor menekülni próbált, R. Sándor, Sz. Iván és N. Gyõzõ azonban követte õt, és az épület elõtt ismét összeverekedtek. Ekkor kapta Marian Cozma a halálos szívszúrást a gyanú szerint R. Sándortól. Itt a Cozma segítségére sietõ Ivan Pesicet N. Gyõzõ vesén szúrta, Zarko Sesumot pedig arcon rúgta.

A három tettes autóval menekült Budapestre, ahol kétfelé indultak: R. Sándor és N. Gyõzõ R. Sándor bérelt lakásában húzta meg magát, már akkor szökést terveztek. Nekik A. László és egyikük élettársa segített. Több százezer forint kölcsönt és egy idegen autót kértek tõlük. A rendõrök tudomására jutott, hogy a tettesek Ausztriába készülnek ezért az osztrák rendõrök bevonásával Graz elõtt elfogták õket – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Pogány Péter a Veszprém Megyei Rendõr- fõkapitányság Bûnügyi Osztályvezetõje.

A 25 fõs társaság valamennyi tagját garázdaság bûntettével is gyanúsítják. A gyanúsítottak közül 15-en elõzetes letartóztatásban vannak, egy férfi esetében pedig házi õrizetet rendelt el a bíróság. A gyanúsítotti kör tagjai korában összesen 53 alkalommal álltak bíróság elõtt a legkülönbözõbb bûncselekmények elkövetése miatt.

130 ezer oldalas akta született az ügyrõl, összesen 703 tanút hallgattak ki, és több mint 60 szakértõi véleményt hallgattak meg valamint 340- nél is több bûnjelet foglaltak le a rendõrök. A bûnügyi költség több, mint 68 millió forint.

A nyomozás lezárult, a három legfõbb gyanúsított teljes vagyonának zárolását elrendelte a bíróság, a rendõrség pedig vádemelési javaslattal elküldi a nyomozati anyagot a fõügyészségnek.








hirdet�s