Lezárt ügyek: Garázda trió állhat a bíróság elé

Mezőkövesd – Vádemelést javasol a rendőrség azzal a három személlyel szemben, akik Mezőkövesden előzetes szóváltást követően az utcán összeverekedtek.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. Júlia 40 éves, Cs. János 43 éves és Cs. Tibor 29 éves helyi lakosokkal szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2014. augusztus 1-jén 19 óra körüli időben Mezőkövesden előzetes szóváltást követően egymást tettleg bántalmazták.

A kihívóan közösségellenes, erőszakos, másokban megbotránkozást és riadalmat keltő terheltekkel szemben folytatott büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság 2014. november 26-án lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Mezőkövesdi Járási Ügyészségre.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdet�s