Lezárt ügyek – vádelemlési javaslat

Edelény – Befejeződött a nyomozás a tavaly októberben kirabolt edelényi ügyvédi iroda ügyében. Vádemelési javaslattal megküldték a  főügyézségnek a nyomozati anyagokat…

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal megküldte a nyomozati iratokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek.
A rendőrség azért indított eljárást még tavaly októberben, mert egy edelényi ügyvédi irodából több millió forintot raboltak el. Az egyik elkövető az éppen adás-vételt kötő ügyfelektől fegyvernek látszó tárggyal a kezében pénzt követelt. A helyiségben tartózkodó eladóval, majd a vevőkkel a pénz megszerzése- illetve annak megtartása érdekében dulakodás alakult ki. Ennek hevében a rabló elejtette a fegyvert és a pénz egy részét is, majd elszaladt. A fegyverről később, a szakértői vélemények alapján kiderült, hogy az gáz-riasztó pisztoly. Az elkövető az elrabolt pénz jelentősebb részével egy rá váró gépkocsiba ült be, amellyel elhajtottak. A rablótámadás következtében akkor három személyt – könnyebb sérülések miatt – kellett orvosi ellátásban részesíteni. Minderről Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa számolt be. Tudatta azt is: a bűncselekmény elkövetésével a 29 éves F. S., a 34 éves T. Z. edelényi lakosok, és a 23 éves felsővadászi N. L. megalapozottan gyanúsíthatóak, akiket a rendőrök a bűncselekmény elkövetésétől számított négy hónapon belül kézre kerítettek.