Lezárások és fokozott ellenőrzés Budapesten a hétvégén

Budapesten több helyen is forgalomkorlátozásokra és lezárásokra kell számítani a hétvégén. A kormányalakítással kapcsolatos Kossuth téri rendezvény, futóverseny és a Bosnyák téri útfelújítás okozhat majd gondot a közlekedőknek. A Magyarország-Németország barátságos mérkőzés miatt pedig fokozott ellenőrzést rendelt el a város egész területére Budapest rendőrfőkapitánya.

Az “Új Kezdet Napja” nevű rendezvény miatt szombaton délután fél kettőtől este 19 óráig lezárják a Vértanúk terét, a Kossuth teret, a Miniszterelnöki Hivatal parkolóját, az Alkotmány utcát, a Széchenyi felső rakpartot a Kossuth tér és a Balaton utca között, illetve a Balassi Bálint utca mindkét oldalát a Kossuth tér és a Balaton utca között. Ezeken a helyeken egyébként már pénteken 17órától tilos parkolni, szombaton este 21 óráig.

A “7. Generali Budapest futógála” miatt szombaton délután 14 órától este 20 óráig teljesen lezárják a pesti alsó rakpartot az V., IX., és XIII. kerületi részen. Dél és 14 óra, illetve 20 és 21 óra között viszont csak a rakpart egy része lesz zárva a Margit híd és a Dráva utca között.

Két ütemben lesz útfelújítás a város egyik legforgalmasabb csomópontján, a Bosnyák téren. Szombaton este 22 órától vasárnap délután 16 óráig lezárják emiatt a Nagy Lajos király útja és Csömöri út kereszteződésének a templom felöli oldalát. A Nagy Lajos király útján az M3-as autópálya felől az Örs vezér tér irányába haladók forgalmát nem érinti a korlátozás. Az Örs vezér tér felöl az M3-as autópálya felé haladó oldalon azonban ideiglenes forgalmi rend lesz érvényben, a környéken.

A felújítás második üteme június 5-6-án lesz, akkor szintén forgalmi változásra kell számítani a környéken.

A mostani hétvégén fokozott ellenőrzés is lesz Budapesten, a szombati, Magyarország-Németország barátságos labdarúgó mérkőzés miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendezvény előtt és utána várhatóan jelentős számú szurkoló jelenik meg a fővárosban, megnövekszik majd a forgalom is. Budapest Rendőrfőkapitánya a közrend és közbiztonság fenntartására fokozott ellenőrzést rendelt el a fővárosban már péntek délután 16 órától éjfélig és szombaton reggel 8-tól szintén éjfélig.








hirdet�s