Letették a járások alapkövét

Borsod-Abaúj-Zemplén – Januártól működnek a járások, az önkormányzatokkal megállapodást kötött a kormányhivatal.

„Letettük a járási hivatalok alapkövét” – kezdte szerdai sajtótájékoztatóját Demeter Ervin, a megyei kormányhivatal vezetője. A törvény értelmében ugyanis október 31-ig minden önkormányzatnak meg kellett kötnie a megállapodást a megyei kormányhivatallal a járási hivatal kialakításáról, az átadandó dolgozókról, ingatlanokról. Ez megyénkben is megtörtént: 16 járási körzet lett. A korábbi terv az volt, hogy 15 lesz, de – ahogy Demeter Ervin fogalmazott – a bodrogközi küzdelem sikerrel járt. A helyiek ugyanis kérték a kormánytól, hogy ők külön járási központ lehessenek, Cigánd központtal.

Miskolc a legnagyobb

Demeter Ervin azt is elmondta, hogy 1492 ember dolgozik majd megyénk járási hivatalainál, ebből 769, akiket az önkormányzatoktól vettek át. A szakigazgatási szervek közül a munkaügyi központ, a népegészségügy, a földhivatal és az élelmiszerbiztonsági igazgatóság kerül a járási hivatalokhoz. Az önkormányzatoktól pedig a szociális ügyek, okmányiroda, védelmi igazgatás, gyámügyek. A kormányhivatal vezetőjétől megtudtuk: Miskolc – országosan is – a legnagyobb járási központ lesz. Idetartozik majd 39 település, és több mint 245 ezer ember.

Ahhoz, hogy januárban megkezdődhessen a munka, novemberben a járási hivatalok vezetőit is kinevezik – tudtuk meg.

Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere pedig arról beszélt, hogy 17 ezer ember álma vált azzal valóra, hogy a Bodrogköz önálló járási központ lehet. Az eredeti terv ugyanis az volt – sorolta -, hogy Cigándon csak kormányablak lesz, de ezt a helyi kistérség nem vette jónéven. „Jeleztük a kormány felé, hogy önálló székhelyet igényelnénk. Észérvékkel szerencsére sikerült meggyőznünk a döntéshozókat, hogy kérésünk jogos” – tette hozzá.

ÉM-NSZR








hirdet�s