Letartóztatták a Tiszakeszinél balesetet okozó ittas vezetőt

Miskolc, 2015. március 6., péntek (MTI) – Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken azt a férfit, aki ittasan vezetett és az autójával Tiszakeszinél balesetet szenvedett, ennek következtében az egyik utasa meghalt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitány szóvivője az MTI-vel.

Gaskó Bertalan elmondta: a baleset szerda este történt Tiszakeszi közelében. A személyautó egy kanyarban kisodródott, az árokba hajtott, majd egy fának ütközött. A baleset következtében a hátsó ülésen ülő 27 éves fiatal meghalt, a 25 éves sofőr és másik, 38 éves utasa súlyosan megsérült.

Az autóban ülők egyike sem használt biztonsági övet – tette hozzá a szóvivő.

– MTI –








hirdet�s