Lesz megoldás a vasgyári horrorra

A szemetes udvar
A szemetes udvar - © Fotó: ÉM
Miskolc – Elszállítják a szemetet, kiirtják a patkányokat, a szabálysértők pedig fizetnek.

A napokban készítettünk riportot a Gózon Lajos utca 10. szám alatt található társasházban élők kilátástalan helyzetéről. Ismeretlenek ugyanis szemétlerakónak használják az udvarukat, emiatt elszaporodtak a patkányok. A rágcsálók még a lakásokba is bemerészkednek. Az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre a miskolci önkormányzat szóvivője a következőket válaszolta:

„A Gózon Lajos utca 10.– Jedlik Ányos utca 1. szám alatti társasház 13 lakása közül 4 az önkormányzat tulajdonában van, a többi lakásnak magánszemélyek a tulajdonosai. Szemétszállítási díjat az ott lakók egyénileg fizetnek a szolgáltatónak, az egyedileg kötött szemétszállítási szerződések szerint.

A társasház sajnos több alkalommal szállíttatta el az utóbbi időben az épület köré ismeretlenek által hordott szemetet a közös költség terhére. Ezúttal is a társasház fog intézkedni az oda hordott szemét elszállításáról. A lakásokba hordott szemét elszállíttatására – amennyiben a tulajdonos kiléte ismert – a társasház felszólítja az érintetteket, és tájékoztatja őket arról, hogy szabálysértési eljárás indulhat ellenük, ami pénzbírság kiszabását vonja maga után. Amennyiben nem ismert a tulajdonos holléte, a társasház kénytelen elszállíttatni az üresen hagyott lakásokból is az odahordott szemetet, szintén a közös költség terhére.”

Patkányirtás

„A szükséges rágcsálóirtást főszabály szerint az épület közös tulajdonú részein (udvarokon, közös kamrákban) a társasház végezteti el, de egészségügyi okok miatt ebben az esetben az üresen hagyott lakásokban is megrendeli az irtást. A közös képviselet, amelyet a Miskolc Holding Zrt. lát el az épület esetében, az udvarra hordott szemét elszállítására a bejelentést követően intézkedett. Az üresen hagyott lakásokat és a rágcsálóirtás szükségességét megvizsgálja, és amennyiben indokolt, a szemét elszállíttatásáról és a rágcsálóirtásról is gondoskodik. Ezeket a költségeket kényszerűségből a Miskolc Holding állja, de ez nem azt jelenti, hogy a társaság más helyett fizet. A lejárt határidejű tartozások behajtására ugyanis az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság végrehajtási eljárást kezdeményez. Ez pedig, a tartozás mértékétől függően akár azzal is járhat, hogy azok az ingatlanok, amelyeknek a tulajdonosai régóta nem fizetnek, az önkormányzat tulajdonába kerülnek”.

ÉM-HE


A Gózon Lajos utca 10. udvara
Miskolc - Elkeseredett lakók fordultak lapunkhoz a Vasgyárból. Szeméthegyek és patkányok mindenütt. Patkányoktól kell rettegnie a Gózon Lajos utcában élő Hornyák Tiborné Marikának. Az egyik nap még a konyhaasztalára is felugrott egy jókora rágcsáló. Hiába tesz ki patkánymérget lakása bejárata elé...

Romos, omladozó házakat és rengeteg szemetet találtunk a Gizella utcában
Miskolc - Szinte hihetetlen, de a belvárostól néhány méterre hulladék­lerakónak használják a házak udvarát. Égig érő szeméthegy fogad bennünket a Gizella utca 2. szám alatt. Kapu és kerítés híján az udvar teljesen nyitott, már ha azt udvarnak lehet egyáltalán nevezni. Mert inkább hasonlít szemétt...

Elborítja a szemét az Avast
Miskolc - A hóolvadás után látható csak igazán, mennyire szemetes a történelmi Avas, a kilátó környéke. Nem válik díszére a városnak a látvány. ÉM [related-post post_id="4143411"] [related-post post_id="4128976"]

Az ominózus ingatlan hátulról
Miskolc - Elképesztő körülmények között él József, de az egyik utcabeli szerint ő is hibás. Miskolc belterületéről, ha nem is a közvetlen belvárosból érkezett újabb olvasói jelzés arra nézve, hogy nagyon elszaporodtak a patkányok. Elszaporodott rágcsálók A neve elhallgatását kérő nő arra hívta ...

A Vasalótömb rossz állapotban lévő házai a miskolci városközpont szomszédságában vannak
Miskolc - Miskolc belvárosában néhány rossz állapotú ház áll, lakóik teljes bizonytalanságban élnek. Patkányok, hajléktalanok és csavargók tanyája lett a Hunyadi utca egy része. Az ott élők szerint ez azért is szomorú, mert a belváros egy részéről van szó, és több olyan épület áll most ott málló ...