Lesz lakás, nem lesz lakás…?

A közmeghallgatáson
A közmeghallgatáson - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A számozott utcákon és a 20 emeletes toronyházban lakók is bizonytalanságban élnek, nem tudják, mi lesz velük.

Továbbra is a lakhatás jelenti a legnagyobb gondot a roma családok számára – derült ki a napokban tartott közmeghallgatáson, melyet a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testülete tartott. Váradi Gábor elnök jelezte: a nyomortelepek felszámolása miatt nagyon sokan veszítették el a lakhatásukat. Ez óriási gond, hiszen családok mennek tönkre, sok családról pedig nem is tudni, hogy hová költöztek.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Hangsúlyozta: úgy tűnik, erre a problémára nincs megoldás, hiszen a miskolci önkormányzat álláspontja szerint saját hatáskörük, hogy a bérleti szerződések lejárta után kinek adnak lakást és kinek nem. Váradi Gáborhoz több kérdés is érkezett a számozott utcákkal kapcsolatban. A még ott lakók bizonytalanságban élnek, mert az önkormányzattól azt hallják, hogy minden lakást lebontanak a jövőben, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakembereitől pedig azt, hogy lakhatást fognak biztosítani a számozott utcákban.

A nyomortelepek felszámolása szakmailag nem megalapozott módon történik.” Váradi Gábor

Segíteni akarnak

A közmeghallgatáson részt vett Fejes Réka, a szeretetszolgálat szociális munkása is. Jelezte: bár pontos adatokat még nem tud közölni, mert a lakásügynökségük Budapesten van, és jelenleg tárgyalások folynak, de az igaz, hogy a szolgálat szeretne minél több bérlakást megvásárolni a miskolci önkormányzattól, hogy a fedél nélkül maradt családok lakhatáshoz jussanak.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Váradi Gábor úgy fogalmazott: „A romákat a lakáshelyzet sújtja leginkább. A nyomortelepek felszámolása szakmailag nem megalapozott. Azok a családok sem kaptak másik lakást a bérleti szerződés lejárta után, amelyek rendesen fizették az albérleti díjat, a rezsit, és semmilyen tartozásuk nem volt. Közöttük olyan idős bácsi is van, aki egyedül él és nincs hová mennie. A város vezetésétől több szociális érzékenységet várnánk el. Időzített bombán ülünk!” – fogalmazott az elnök. – Mert ha az emberek láthatatlan módon tűnnek el a városban, az a szociális és rendészeti szervek számára is komoly kihívást fog jelenteni.

Nem tudnak semmit

Kérdés érkezett a 20 emeletes toronyház lakóinak sorsával kapcsolatban is. Az ott élőket ugyanis eddig nem tájékoztatta a város. Szeretnék, ha összehívnának egy lakossági fórumot, hogy időben megtudják, mire számíthatnak, hiszen a médiában megjelent hírek szerint jövő év tavaszán már ki kell költözniük a házból. Váradi Gábor jelezte, felveszi a kapcsolatot a terület országgyűlési képviselőjével annak érdekében, hogy a toronyház lakói megfelelő tájékoztatást kapjanak.

Drogosok és tesztek

Váradi Gábor szólt arról is, hogy az elmúlt években tapasztalati szakértői jelzőrend­szer kialakítását kezdték meg, melynek az a célja, hogy az információáramlás az illetékesek és a romák lakta városrészekben élők között minél hatékonyabb legyen.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

– Óriási probléma, hogy egyre több drogos fiatal tűnik fel ezeken a területeken. Ha ezt a folyamatot nem sikerül drogprevencióval, közös együttműködéssel megállítani, akkor a rendvédelmi szervek egyre súlyosabb gondokkal találhatják magukat szemben, és ez katasztrofális helyzetet teremthet – hangsúlyozta az elnök, majd elmondta azt is, hogy a munkavállalással kapcsolatban is érkezett hozzájuk kérdés.

Dolgozni szeretnének

A roma emberek szeretnének dolgozni a Miskolcra települt gyárakban, de előtte tesztet íratnak velük. Ezen azonban sokan nem felelnek meg. Azt kérik az emberek, hogy a nemzetiségi önkormányzat indítson számukra olyan tanfolyamot, amelyen felkészítik őket a teszt kitöltésére. Fejes Réka szociális munkás erre úgy reagált, a szeretetszolgálat kapcsolatban áll egy oktatási kft.-vel, melynek segítségével lehetőség nyílik a tanfolyam megszervezésére. A városban egyre több a munkalehetőség, a kérdés csak az, hogy sikerül-e a halmozottan nehéz helyzetben lévő embereket bevonni és felkészíteni.

Hegyi Erika


A húszemeletes Miskolc emblematikus toronyháza, tervei vannak vele az önkormányzatnak
Miskolc - A toronyházban élők attól félnek, hogy lepukkant lakást kapnak cserébe. Vagy még azt sem. Törött, poros lépcsőházablakok, felfeszített, lehangoló látványt nyújtó levélszekrények, a pincéből áradó bűz, piszkos, összefirkált falak. Ez fogad bennünket a Szentpéteri kapu 70. szám alatt. A h...

Az Avas szálló romos épülete sok-sok éve üres a miskolci főutcán
Miskolc - Esélyes, hogy be tudják fejezni a Ferenczi tornacsarnokát. Megnéztük, mit lehetne még. „Tíz éve kezdték el, most van esély befejezni a Ferenczi egészségügyi szakközépiskola tornacsarnokát” – írta lapunk a múlt héten. Arra, hogy a beruházó csődje miatt félbemaradt építkezés végére pontot...