Lerakták a pataki sportaréna alapkövét

Wáberer György, Sándor József és Derczó István
Wáberer György, Sándor József és Derczó István - © Fotó: Vajda János
Sárospatak – Wáberer György nevét viseli majd az új sárospataki sportaréna, amelynek alapkövét csütörtök délelőtt rakták le a zempléni városban.

A sportaréna több mint egymilliárd forintból épül meg a Sárospataki Református Kollégium kezelésében álló Iskolakertben.

Az eseményen elhangzott: az 1,2 milliárd forint költségvetésű fejlesztés költségeiből nyolcszázmilliót az iskola egykori diákja, Wáberer György üzletember adományozott az intézménynek, a fennmaradó összeget két másik öregdiák, Sándor József és Derczó István vállalkozók fedezik.

Fotó: Vajda János Fotó: Vajda János ©

Az iskola diákjai 2018 tavaszán vehetik birtokukba a létesítményt, amelyet a tanórákat követően Sárospatak kézilabdázói és sportszerető fiataljai is használhatják majd. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány kuratóriuma egybehangzóan úgy döntött, hogy az arénát Wáberer Györgyről nevezik el. Az eseményen részt vett egyebek mellett Wáberer György, Stumpf István alkotmánybíró és dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője.

– ÉM-








hirdet�s