Lenne mit törlesztenie a DEAC hokisainak

David Musial
David Musial - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A DEAC és a Fradi eddig háromszor találkozott, de a mieink számára nem volt benne sok köszönet.

Folytatódnak az Erste Liga küzdelmei a válogatott szereplése miatt beiktatott bajnoki szünet után. A DEAC csapata – melyből Hetényi Zoltán és Németh Attila is ott volt a legjobbakkal a norvégiai felkészülési tornán – szerdán 18 órától a Debreceni Jégcsarnokban fogadja az FTC alakulatát.

David Musial gárdája a legutóbbi két mérkőzésén nem kapott gólt, a listavezető Csíkszeredát 6–0-ra ütötték ki a cívisvárosiak, akik az EV Vienna Capitals II. együttesét pedig 4–0-ra verték. A Ferencváros is két sikert könyvelhetett el a szünet előtt, a Vasast 2–0-ra győzték le, majd a bécsieket 8–2-re. A fővárosiak a tabella második helyéről várják a folytatást, míg az újonc DEAC a negyedik.

Első Erste Ligás ­meccsét épp az FTC ellen vívta a hajdú-bihari egylet még szeptember elején. Akkor szétlövés után tudtak nyerni a pestiek 3–2-re. A DEAC góljait Izacky Jakub és Turcotte Hugo szerezte. A felek következő találkozásánál is hasonló forgatókönyv szerint zajlott az összecsapás, annyi különbséggel, hogy a debreceniektől Izacky Jakub mellett Salló Barna talált még be. Október 21-én 4–2-re kapott ki a Debrecen, Izacky Jakub azon a meccsen is eredményes tudott lenni, valamint Berta Ákos szintén az ellenfél kapujába juttatta a pakkot.

Mindent megtesznek

„Eddig mind a három meccsünket elveszítettük a Ferencváros ellen, de mind szoros találkozó volt. Szerintem a Fradi a legerősebb csapat a ligában, ennek ellenére mindent megteszünk, hogy jó meccset játsszunk, meglátjuk, mire lesz ez elég. Elengedhetetlen, hogy mindenki 110 százalékot nyújtson. Ha azt a hozzáállást, csapatszellemet mutatjuk, ami a Csíkszereda elleni 6–0-s győzelem alkalmával jellemző volt ránk, akkor szerda este is lehet esélyünk egy szép eredményre” – nyilatkozta a deacjegkorong.hu-n David Musial, a cívisvárosiak vezetőedzője, aki szerint a közönség is sokat tehet hozzá a sikerhez.

„Mindig jó a háttérben hallani a szurkolást, a játékosok szeretik ezt az atmoszférát. És hát az sem mindegy, hogy sok néző előtt játszol, vagy senki sem kíváncsi rád” – fogalmazott a DEAC mestere, majd hozzátette, nem okoz számukra gondot, hogy az ünnepek alkalmával is edzenek, meccselnek, hiszen ez a jégkorongban megszokott. A játékosok 24-ére szabadnapot kapnak, azonban 26-án már egy újabb összecsapás vár rájuk.

HBN


Hetényi Zoltán újra meghívót kapott
Debrecen - Igazán imponáló mutatókkal rendelkezik az újonc debreceni csapat. Újoncként vágott neki az Erste Liga 2018/19-es kiírásának a DEAC nyáron alakult jégkorongcsapata. A keret kialakításakor kiváló hokisokat sikerült megcsíp­nie a debrecenieknek, így nem is csoda, hogy jelenleg a negyedik ...