Lenkovics Barnabás: érdekek sérülnek a kisfürdők bezárásával, de szükség van erre

Az ombudsman szerint a kisfürdők bezárásával közvetlen veszélybe kerülhet sok embernek a lehető legmagasabb szintű egészséghez fűződő alkotmányos joga. Ugyanakkor “a fürdőbezárással okozott érdeksérelem szükséges”, mert ezzel védik a természetes vízkészleteket, és közegészségügyi szempontból is jobb így – derül ki Lenkovics Barnabás közleményéből.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa annak kapcsán indított vizsgálatot januárban, hogy egy kormányrendelet szerint az összes itthoni köz- és gyógyfürdőben vízforgató berendezést kellett kiépíteni a medencékhez. Ahol ezt nem tették meg, ott be kell zárni a fürdőt. Az Európai Unió jogrendjében a medencés fürdők egészségügyi és biztonsági követelményei közvetlenül nem szerepelnek, így minden tagállam saját szabályozásában rendelkezik erről a kérdésről – írja Lenkovics Barnabás.

Az országgyűlési biztos szerint sok mozgásszervi betegségben szenvedő embernek az úszás az egyetlen mozgási lehetőség, ezért kerülhet közvetlen veszélybe a lehető legmagasabb szintű egészséghez fűződő alkotmányos joguk. Ráadásul a kis nyereségű fürdőknek nincs pénzük a vízforgató berendezésekre, még akkor sem, ha pályázhattak erre.

Az ombudsman ezért korábban azt tervezte ajánlani: a nem korszerűsített fürdőket ne zárják be, hanem a bejáratnál táblával hívják fel a látogatók figyelmét, hogy nincs vízforgató. Az egészségügyi minisztertől és a tisztifőorvostól kapott válaszok alapján azonban Lenkovics Barnabás megváltoztatta eredeti álláspontját: bár a vízforgatók tényleg sokba kerülnek, a régi medencék bakterológiai mutatói azonban sokkal rosszabbak, ráadásul a korszerűsített fürdőkben a természetes vízkészletekre jobban vigyáznak, így az ombudsman szerint is nem szabad tovább használni a korszerűtlen medencéket – derül ki a közleményből.