Lendvai Ildikó a közelgő kongresszusról Székesfehérváron

Az MSZP nem gondolkodik előrehozott választásban. Ezt a tervek szerint a párt július 4-i kongresszusán is megerősítik. A kongresszuson meghatározzák a párt előtt a választásig álló feladatokat. Novemberben egy újabb kongresszust hívnak össze, amely személyi kérdésekben dönt majd. Akkor választják meg a miniszterelnök-jelöltet, összeállítják az országos listát, és elképzelhető tisztújítás is – mondta Székesfehérváron Lendvai Ildikó. Az MSZP elnöke a párt Fejér megyei szövetségének ülésére érkezett Fehérvárra. Az ülés előtt tartott sajtótájékoztatót.

Az országban sok helyen tartanak a kongresszus előtt vitákat ezekben a napokban, hogy meghatározzák a párt új feladatait. Ezek között a legfontosabb: visszatalálni a választókhoz, az emberek napi gondjaira új programokkal válaszolni – hangsúlyozta Lendvai Ildikó. A kongresszus meghatározza a ciklus hátralévő időszakában a kormányzathoz való viszonyát, de konkrét intézkedéseket javasol majd a közbiztonság, a szociális biztonság, és a teherviselés arányossága, a morális biztonság érdekében- mondta.

Példaként említette a pártelnök, hogy meg akarják erősíteni a lakótelepek és falvak közbiztonságát. Javaslatot dolgoznak ki arra, hogyan lehet a rendőrség, önkormányzatok, polgárőrök együttműködését tovább erősíteni.

Szociális területen döntést szeretnének hozni, arról, hogy jövőre a távhő áfája a legalacsonyabb kulcsba kerüljön. A kongresszussal akarják megerősíteni, hogy a 65 év felettiek utazási kedvezménye maradjon fenn.

A vállalkozókra is javasolják a közfoglalkoztatás kiszélesítését.

Az arányos teherviseléshez tett javaslatok között említette azt, hogy a munkahelyek megtartásához kiosztott uniós pénzek feltétele legyen, hogy a vezetők ne kapjanak belőle prémiumot, és a dolgozók, szakszervezetek tudják mennyi pénzt kapott a vállalat.

A párt támogatja a kormány gazdasági válságkezelő intézkedéseit, ugyanakkor a társadalmi konszolidációt is fontosnak tartja, ezért a kormánytól elvárja, hogy támogassa a baloldalt a társadalmi válság megfékezésében – hangsúlyozta a politikus.

Kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó leszögezte: fiatal vezetők kellenek az MSZP politikájához és választási kampányához. Új arcra van szükség a miniszterelnök személyéhez, és az országos listán is.








hirdet�s