Leköpte és megrángatta a buszsofőrt a felsőzsolcai férfi

Akt.:
Leköpte és megrángatta a buszsofőrt a felsőzsolcai férfi
Felsőzsolca, Miskolc – Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Felsőzsolcán leköpött és megrángatott egy buszsofőrt.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság B. Dezső 35 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2016. november 25-én 19 óra körül Felsőzsolcán, a Kertekalja utcában érvénytelen bérlettel szállt fel a buszra. A jármű sofőrje figyelmeztette, majd felszólította az utast, hogy váltson érvényes menetjegyet. A férfi erre leköpte, majd megrángatta a vezetőt, aki végül kikerült a szorító kezekből, így bántódása nem esett.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .