Lejártak a parkolóbérletek, kezdődhet a sorakozás

Hosszas várakozásra készüljenek, akik parkolóbérletet szeretnének váltani
Hosszas várakozásra készüljenek, akik parkolóbérletet szeretnének váltani - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Január tizedikén, csütörtökön lejárnak a zöld, sárga, kék zónás és az általános éves parkolóbérletek Miskolcon.

A kedvezményes lakossági bérlet, amely lakcímhez váltható, illetve az intézményi bérlet, amely a bölcsődékhez, óvodákhoz, általános- vagy középiskolákhoz legközelebb eső parkolókban használható, 2019. január 20-ig érvényes.

Ágnes nem várt az utolsó pillanatig már december közepén megváltotta a kedvezményes lakossági bérletet. Próbált tájékozódni, mert a múlt évben volt konfliktusa az üzemeltető Városgazda Kft.-vel, ugyanis nem egyértelmű, hogy milyen földrajzi pontok tartoznak bele a feltüntetett száz méteres érvényességi körbe. Most sem lett sokkal okosabb tekintve, hogy bérléten csak az utcanév van feltüntetve. Reméli, hogy az idén elkerüli a vitákat.

Judit látta a méretes sorokat az elárusító helyek előtt és mivel ebédidőben tudja intézni a bérletvásárlást inkább vár míg letelik az első határidő. Belvárosi lakásánál egyébként is csak korlátozottan tudja kihasználni a bérletet, mert – mivel nincs elkülönítve az ott lakóknak és az alkalmi parkolóknak szánt terület – sok esetben nem jut gépkocsija számára parkolóhely.

Több helyen

A megnövekedett ügyfélforgalom miatt ezen a héten (január 11-ig) az éves miskolci parkolóbérletek már az Európa téri mélygarázsban is megvásárolhatók. Az ideiglenes bérletpénztár 14 és 22 óra között tart nyitva. További bérletárusítási helyszínek a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Parkolási Divízió ügyfélszolgálatán (Széchenyi I. utca 20, a Miskolci Nemzeti Színházzal szemben) és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. központi telephelyén (Győri kapu 48-50.) találhatók.

ÉM


Ne felejtsen el parkolóbérletet venni!
Miskolc - Ezen a héten az éves miskolci parkolóbérletek már az Európa-téri mélygarázsban is megvásárolhatók. Az ideiglenes bérletpénztár 14 és 22 óra között tart nyitva, készpénzes fizetésre van lehetőség. További bérletárusítási helyszínek: Széchenyi utca 20., valamint a városgazdák telephelyén,...