Lehetőség a turizmusban Szögligeten

Üveges Attila
Üveges Attila - © Fotó: Ádám János
Szögliget – „Lokálpatriótaként úgy érzem, tudok tenni Szögligetért.”

Az Aggteleki Nemzeti Park területén egy völgykatlanban található Szögliget, melyet átszel a környező hegyekben eredő Ménes patak. A települést az októberi választások óta vezető Üveges Attilával beszélgettünk.

Vonzóvá tenni

– Közel húsz éve vagyok kapcsolatban az önkormányzatisággal, hiszen a perkupai körjegyzőségben, majd közös hivatalban dolgoztam pénzügyi vonalon – tudtuk meg Szögliget polgármesterétől. – Már az előző választáson is polgármester-jelölt voltam, de elődöm, Tóthné Mihalik Katalin nyert. Ha ő a 2014-es voksoláson indult volna, akkor én biztosan nem, de mivel másként képzelte el a jövőjét úgy döntöttem újra megméretem magam és sikerült nyernem.

Üveges Attila arra a felvetésre, hogy mi motiválta elmondta: – Az, hogy teljesen itthon vagyok, lokálpatriótaként úgy érzem, tudok tenni Szögligetért. Mint sok más kis falura, ránk is jellemző, hogy településünk egyre idősödik, a cél nyilván az lenne, hogy próbáljuk meg helyen tartani a fiatalokat, illetve vonzóvá tenni a falut, hogy egyre többen jöjjenek és telepedjenek le.

Arra a felvetésünkre, hogy a csodálatos természeti környezet ebben nagy segítséget nyújthat a polgármester azt válaszolta: – Ez valóban így van, én is látok lehetőséget a turizmus erősítésében. Jelenleg is több vendégház illetve magánszálláshely várja a látogatókat, a porták különlegessége, hogy megőrizték a régi falusi jellegüket, miközben a házak belsejét korszerű eszközökkel szerelték fel a tulajdonosok. Így a jó levegő és a csend mellett a vendégek kényelméről is gondoskodnak. Ezen felül a képviselő-testületben is szinte mindenki valamilyen kapcsolatban van a turisztikával, és bízunk benne, hogy az új uniós pályázati rendszerben ilyen jellegű attrakciókra is fogunk tudni pályázni.

A település vezetője ezután a további tervekről is beszélt: „Szeretnénk a művelődési házunk energetikai fejlesztését is megvalósítani, hogy egész évben használható legyen. Ugyancsak fontos lenne az útjaink felújítása, de ez sem csak az önkormányzaton múlik… A főterünk otthonosabbá tételével egy közösségi térben gondolkodunk, ahol megpihenhetnek az emberek. Az iskolánk és az óvodánk fel lett újítva, jó lenne bővíteni mindkettőt és egy aszfaltozott sportpályában is gondolkodunk. A nagy álom viszont egy tornaterem lenne.”

Üveges Attilától azt is megtudtuk, hogy a közfoglalkoztatás zajlik, a mezőgazdaságban – az önkormányzatnak van 1,5 hektár földje – és a település közterületeinek rendben tartásán dolgoznak az emberek. Hozzátette, ugyancsak a közmunka keretében – elsősorban a női munkaerőre gondolva – szeretnék a szövést-fonást is meghonosítani, mert az télen is „gyakorolható” lenne.

– Szóval vannak terveink és céljaink az előttünk álló időre, és azon leszünk, hogy ebből minél több megvalósuljon – zárta gondolatait Üveges Attila.

ÉM-PA








hirdetés