LEHALLGATÁSI-ÜGY: Az MSZP tesz feljelentést az állítólagos törvénytelen lehallgatások miatt

Feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt a lehallgatási ügyben Török Zsolt szocialista képviselő, hogy kiderüljön: valóban törvénytelenül hallgatták-e le a szakszolgálatok Demeter Ervin és Kövér László fideszes volt titokminisztereket – jelentette be a szocialista képviselő kedden.

Török Zsolt még vasárnap szólította fel a Fideszt, hogy tegyék meg a feljelentésüket a szerintük törvénytelen lehallgatások miatt. A szocialista politikus emlékeztetett Orbán Viktor korábbi nyilatkozatára, miszerint “a titkosszolgálatok lehallgattak legalább két ellenzéki politikust, ami törvénytelen.”

Török Zsolt szerint, ha akár Orbán Viktor, akár más hasonló témában nyilatkozó ellenzéki politikus hivatalos személyként értesült ellenzéki politikus törvénytelen lehallgatásáról, akkor feljelentést kellett volna tenniük.
Az MSZP képviselője úgy véli: feljelentésének hatására kiderülhet, hogy történt-e törvénytelenség, vagy az ellenzéki politikusok rágalmazást követtek el.

Az MSZP ezen kívül azt is szeretné, ha vizsgálóbizottság foglalkozna a lehallgatási ügy politikai vonzataival.








hirdet�s