Lehallgatás: Majdnem másfél milliót kell fizetnie Dávid Ibolyának és az MDF-nek

Összesen 1,4 millió forint nem vagyoni kártérítésre kötelezte a Fővárosi Bíróság első fokon hétfőn Dávid Ibolyát és az MDF-et az ellenük Almássy Kornél által indított személyiségi jogi perben.

A bíróság megállapította, hogy Dávid Ibolya az Almássy Kornélról – az MDF korábbi tisztújítása idején – tett kijelentéseivel megsértette a párt elnökjelöltségére pályázó politikus jó hírnevét. Közben Dávid Ibolya ellen újabb per kezdődött, amit a Class FM rádióadót üzemeltető Advenio Zrt. indított ellene, rágalmazás miatt.

Dávid Ibolya és Almássy Kornél ügye az MDF 2008-as tisztújításának idejére vezethető vissza. Akkor pattant ki a lehallgatási botrány, amibe belekeverték az UD Zrt.-t is, amelyről kiderült azóta, hogy nem volt köze az ügyhöz. 2008-ban Almássy Kornél ringbe szállt az MDF elnöki posztjáért Dávid Ibolyával szemben. Almássy Kornéllal kapcsolatban akkor a párt internetes oldalán is jelentek meg nyilatkozatok, illetve Dávid Ibolya a Népszabadságnak is beszélt ellenfeléről.

A bíróság megállapította, hogy ezekkel a nyilatkozatokkal Dávid Ibolya és az MDF olyan hamis látszatot keltettek, hogy a pártelnöki poszt megszerzése érdekében Almássy megbízást adott Dávid Ibolyával kapcsolatos adatgyűjtésre és ezzel méltatlanná vált a politikai közéletben való szereplésre. Ezek a kijelentések azonban alaptalanok voltak. A bíróság 1,4 millió forint nem vagyoni kártérítésre kötelezte Dávid Ibolyát és a pártot, illetve eltiltotta őket a további jogsértésről, az internetes oldalukon pedig a sajnálkozásukat kifejező közleményt kell elhelyezni – mondta a Független Hírügynökségnek Futó Barnabás, Almássy Kornél jogi képviselője.

Tartanak az ügy alapjául szolgáló lehallgatási botránnyal kapcsolatos más személyiségi jogi perek is, amiket az ügybe belekevert UD Zrt. indított. Az ügyvéd szerint úgy tűnik, az ügyben lesz még egy “csavar”, miután nemrég Szilvásy György egykori titokminiszter nemrég arról beszélt, hogy a kormányzati gerinchálózat feltörésével kapcsolatos ügyben szereplő hackert maga mutatta be az akkori nemzetbiztonsági vezetőknek.

Futó Barnabás hozzátette, hogy Dávid Ibolya ellen egy másik ügyben is per indult hétfőn. Mikor 2009 őszén az Advenio Zrt. elnyerte a frekvencia pályázaton a Class FM működtetési jogát, Dávid Ibolya nyílt levélben szólt a frekvenciát előzőleg birtokló rádiókhoz. Ebben olyan kijelentéseket tett, hogy őket tisztességtelen versenyben, tisztességtelen eszközökkel hozták ki vesztesnek, ellenfeleik szabálytalan pályázaton nyertek, a Class FM-et pedig a Fidesz pártrádiójának nevezte.

Rágalmazás miatt perelte be Dávid Ibolyát az Advenio ezért a 2009. novemberi nyilatkozatáért. Akkor még mentelmi joga volt, így az eljárást szüneteltették, de ez most újraindult. Dávid Ibolya nem ismerte el az ellene felhozottakat. Az Adveniot is képviselő ügyvéd szerint, mivel a békéltető tárgyalás így nem járt sikerrel, az ügy a bíróságon folytatódik, ahol Dávid Ibolya vádlotti státuszba kerül.








hirdet�s