Helyi közélet

2009.11.05. 15:23

Kincs mások szemetében

<p>Miskolc - Vid&#233;kr&#337;l is meg&#233;ri Miskolcra<br /> j&#225;rniuk a v&#225;ndorguber&#225;l&#243;knak.</p>

Néhány évvel ezelőtt

komoly felháborodást keltett

jogvédő-körökben, hogy a

tiszaújvárosi

képviselő-testület elfogadott egy

helyi rendeletet, amivel a városban

megtiltotta a

guberálást.

Végül a rendeletet

alkotmányossági okokból vissza

kellett vonni, de míg érvényben

sem büntettek meg senkit a

kukákban kotorászók

közül. Sem a helyi önkormányzat

hatósági osztályának, sem a

tiszaújvárosi rendőrségnek

nem volt dolga szemétben

kotorászókkal.

A szemetes konténerek

környékén tapasztalható

állapotok Miskolcon is sokakat

háborítanak fel, ugyanis a

guberálók

általában nem elégszenek meg

azzal, hogy a nekik tetsző holmit kiszedik a

kukákból, de a maradékot

szét is szórják.

evékenységük nyomán több

hulladék kerül a

konténerek mellé, mint

beléjük. A

közvélekedéssel ellentétben

azonban nem csak a hajléktalanok keresik

boldogulásukat a

szemetesedényekben. Egész

családok élnek abból,

hogy a város kukáit

végigjárva összeszednek mindent, ami

ehetőnek vagy hasznosíthatónak.

Vannak olyanok, akik reggelente a vonaton

potyázva érkeznek a városban a

környező településekről,

délután pedig ugyanígy, csak a nap

során összegyűjtött

portékával megrakodva

térnek haza. Az ilyen

"vándorturkálók" a

kukákból zsákszámra

összeszedett ételmaradékot

(főleg a száraz kenyeret) a

lakhelyükön ténykedő

sertéstartóknak adják el. Egyesek

a tevékenységet

tudományos magasságokba emelték:

nem csak a szemét

átkotrásához használatos,

kihegyezett botot hordják magukkal, hanem

néha gyerekeiket is. Miután a

gyerkőcöt az apjuk beemelte a

konténerbe, a kicsi

végigpásztázza a szemetes

edény alját, és

összeszedi azt is, amit az apa a

botjával sem ér el.

A rendőrök nem foglalkoznak a

kukázókkal, mert egyetlen

jogszabály sem tiltja a

konténerek tartalmának

átvizsgálását, tudtuk meg a

rendőrség illetékeseitől.

Azonban a tevékenység óhatatlanul

szemeteléssel jár, ezért

tettenérés esetén a

közterület felügyelet munkatársai

büntetnek, mondta el kollégánknak

Papp Tamás, a miskolci

önkormányzat

közterület-felügyeleti

főosztályának vezetője.

A szabálysértési

bírság azonban aligha jelenthet

megoldást, hiszen a guberáláson

ért honfitársaiknak

általában megvan az alapos okuk arra,

hogy mások szemetében

kurkásszanak: és ez a

szegénység, amin csak ront a

bírságolás.

Papp Tamás szerint a

megelőzés lehet az egyetlen hosszú

távú megoldás a

guberálás

visszaszorítására.

Miskolc több pontján már

olyan szerkezettel veszik körül a

szemetes konténereket, amelyek

megakadályozzák, hogy a

guberálók a kuka tartalmához

hozzáférjenek.

A lakók általában

elégedettek ezzel a módszerrel:

kinyitják a rácsot, beöntik a

szemetüket, amit aztán nem tud

széthúzgálni senki sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában