Legyen a legszebb a miskolci adventi villamos!

Akt.:
A miskolci adventi villamos
A miskolci adventi villamos
Miskolc – A legszebben feldíszített ünnepi díszbe öltöztetett szerelvényt keresik.

Idén is meghirdette a legszebb európai adventi villamosok versenyét az MHD86 nevű cseh portál. A megmérettetésen nyolc ország – Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Ausztria, Horvátország, Magyarország, Németország és Hollandia – tizenhét szerelvényére lehet voksolni, és idén is a lehetőségek között van a miskolci adventi villamos.

A szavazás linkjét múlt szombaton osztotta meg a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., ami hamar meg is változtatta az állást: aznap reggel még a pilseni villamos vezette a versenyt a voksok 44 százalékával, a miskolci pedig csak 24 százalékon állt (igaz, azzal a második helyen).

Cikkünk írásának idején viszont már a miskolci szerelvény vezetett a szavazatok 39 százalékával. A pilseni kocsi a maga 37 százalékával a második, tehát a cikk írásakor mindössze háromszáz voks választotta el egymástól a két villamost.

Elsöprő fölény

A 202-es miskolci Tátra, vagyis a miskolci adventi villamos egyébként 2017-ben elsöprő fölénnyel, a szavazatok nyolcvan százalékát megszerezve nyerte el az Európa legszebb adventi villamosa címet. Az MVK reményei szerint a szerelvény a helyi voksoknak köszönhetően megvédheti majd a címét.

A szavazás menete idén sem bonyolult, mutatjuk: az alábbi linken a villamosok külsejét és belsejét bemutató fotókkal láthatók, majd egy, a városok nevét tartalmazó felsorolásból lehet választani. Ha ön is úgy gondolja, a miskolci villamos a legszebb, jelölje meg, majd kattintson a „Hlasujte” gombra!

ÉM-TÁ


Zenés meglepetés
Miskolc - Tehetséges miskolci fiatalok énekeltek az utasoknak. Népszerű karácsonyi dallamok csendültek fel bronzvasárnap a miskolci adventi villamoson. A szerelvényen tehetséges miskolci énekesek szórakoztatták az utazóközönséget ünnepi hangulatú magyar és külföldi slágerekkel. Az Advent Miskolc ...

Miskolc - A Mikulás és segítője, a krampusz volt a jegyellenőr csütörtökön reggel a miskolci adventi villamoson. A Télapó a kalauzi munka mellett megajándékozta az utazókat.
Fotó: Kozma István ©
ÉM

Különleges programok a miskolci adventi villamoson
Miskolc - A Mikulás ellenőrzi a jegyet, de élőzene is lesz a „mozgó jégpalotán”. A Mikulás és segítője, a krampusz lesz a jegyellenőr december 6-án és 9-én az adventi villamoson – közölte az MVK Zrt. A Mikulás és krampuszai a feldíszített szerelvényen, a Tiszai pályaudvarról a következő id...

Különleges adventi villamos állt forgalomba Miskolcon
Miskolc - Hetedszer is tud újat mutatni a miskolci adventi villamos. Volt, aki a pirosat, más az óarany színűt imádta. Van, akinek a tavalyi csodaház, másnak pedig az idei jégpalota az eddigi legszebb. Ahány ember, annyiféle ízlés, egy viszont biztos: az ünnepi díszbe öltöztetett szerelvény már h...

Elindult az adventi villamos
Miskolc - A vasárnapi gyertyagyújtás végére érkezett meg a Szent István térre Miskolc adventi villamosa. A jégpalotává alakult járművön akár Adventi Vilmossal és Adventi Vilmával is találkozhatunk, egészen január 6-áig. ÉM [related-post post_id="4068775"] [related-post post_id="4...

Csüriné Ficsura Andrea, az MVK munkatársa a villamoson
Miskolc - Vasárnaptól jár az idei adventi villamos Miskolcon. Hetedik alkalommal indítja útjára ünnepi díszbe öltöztetett villamosát a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). A cég dolgozói évről-évre ugyanazt a régebbi villamost öltöztetik fel, az ünnepi „ruha” viszont minden esztendőben megújul....