„Legyen a döntés a miénk”

Geréné Gál Gabriella (balra), Zsíros Zsófia és a gyerekek: Bazsó, Panka, Frida és Flóri
Geréné Gál Gabriella (balra), Zsíros Zsófia és a gyerekek: Bazsó, Panka, Frida és Flóri - © Fotó: Bujdos Tibor
Borsod-Abaúj-Zemplén – Elsőre nem volt tökéletes élmény a szülés, másodszorra igen. Babának is, mamának is.

Flóri és Bazsó otthon születtek. Mindketten édesanyjuk második gyerekeként jöttek a világra, mindkettőjük nővére kórházban látta meg a napvilágot. Hogy miért döntöttek a szülők másodszorra az otthon szülés mellett? Hogyan készültek fel, hogyan élték meg?

Flóri édesanyja Zsíros Zsófia, Bazsóé Geréné Gál Gabriella.

Zsófiéknál beszélgetünk, miközben a négy gyerek játszik. Zsófi mutatja, hol született meg a kisfia.

– Ezen a helyen. Még romantikus is volt. Amikor hajnali 4 órakor Flóri megérkezett, épp bevilágította a szobát a telihold – emlékszik vissza, kicsit el is érzékenyül: nagyon szép emlék marad örökre.

Fridánál, a kislányánál fel sem merült az otthon szülés, mint lehetőség.

– Beindított szülés volt, burokrepesztéssel. Éreztem, hogy a másodikat nem így szeretném.

Gabi is hasonlóképp gondolta, bár neki szerencséje volt az elsővel, műszakváltás és áramszünet is volt, amikor a lánya, Panka világra jött. Ennek ellenére érezte, csak a körülményeknek köszönhették a viszonylagos háborítatlanságot.

– Bár mindent megbeszéltem előtte az orvosommal, mégis volt, amire nem számítottam. Egyszer csak fellendült két kengyel, bele kellett rakni a lábamat, leszíjazták. Ez megakasztotta a szülési folyamatot, újra kellett hangolni az egészet.

Minden kérdésre van válasz

Amikor a második babával lettek várandósak, tudatossá vált bennük, hogy legális az otthon szülés, mindketten úgy érezték, ez lesz az ő útjuk.

– Másfél éves volt a kislányom, amikor elmentem egy bába szülésfelkészítőjére, és megvilágosodtam: mindenre van válaszuk, mert a természetnek mindenre van válasza – mondja Zsófi. – Édesanyámnak mondtam, mit tervezek, ő azt válaszolta, sejtette. Kiderült, szívesen lenne az egyik segítőm. Végül ő támogatott szüléskor, valamint a férjem és két dúla.

Zsófit az orvosa sem próbálta lebeszélni a döntéséről, igaz, a kórházból, ahová vizsgálatra ment, nem akarták hazaengedni a betöltött 40. hét után. Kisebb vita után az orvosa hozta ki az osztályról a papírjait.

Gabinak is volt ilyen élménye. Az orvosának nem merte elmondani, a védőnője viszont nem értett egyet a döntésével, később kiderült, az otthon szülés veszélyeiből írta a szakdolgozatát.

– Nem akartam, hogy a várandósságom stresszes legyen, tele félelemmel – ezt már ő árulja el a döntése okairól. Közbejátszott az is, hogy meg akarta kímélni a két és féléves lányát attól, hogy három napra eltűnjön, majd hazaállítson egy kistesóval.

– Úgy gondoltam, ez egy családi esemény. Este még lapcsánkát sütöttem, reggelre meg ott volt a testvére.

A férjre támaszkodva

Azt Zsófi is, Gabi is hangsúlyozza, a férj szerepe teljesen más az otthon szülésnél, mint a kórházban, aktívan részt vettek a folyamatokban. A kitolási szakaszban mindketten a férjükre is támaszkodva szülték meg a gyereküket.

– Szabad testhelyzetet választottam – meséli Zsófi. Amikor akartam, sétáltam, az, hogy azt csinálok, amit akarok, megnyugtatott. A dúlák masszírozták a hátamat, teljesen rám hangolódtak, a mozdulataimról kitalálták, mit akarok.

Kérdezzük a fájdalomérzetet, azt mondja, kevésbé volt erős, mint a kórházban, ott mozdulni sem engedték, megfeszített, hanyattfekvő pozícióban volt végig. Otthon viszont tudta, hogy éppen hol tart a születés folyamata.

– A kórházban gerincérzéstelenítést kaptam, így nem tudtam, mikor kell tolni, azt hittem, most sem fogom. A bába a szülésfelkészítőn azt mondta, meg fogja érezni, anyuka, és így is volt. Egyszer csak jött az érzés, és olyan természetes volt minden.

Gabi egy kicsit másképp élte meg.

– Nekem nem esett jól, hogy a hátamat masszírozzák, ahelyett muskotályzsályás borogatást kaptam – meséli. Ő is gyakran váltott testhelyzetet, leoltották a villanyt, és gyertyafény mellett könnyen befelé tudott figyelni. A férje és a két dúla segítségével hozta világra a kisfiát.

A kórházi szüléssel szemben egyiküknek sem volt szüksége gátmetszésre, volt idő a tágulásra, jegyzik meg mindketten. És még valami: egyikük kisbabája sem sírt, amikor megszületett, azonnal gügyögő hangot adtak ki.

– Nyugodt, kiegyensúlyozott baba volt, akár egy kis Buddha – mondja Zsófi, és Gabi is ugyanezt mondja az ő fiáról, Bazsóról.

És ha baj lesz?

Attól nem tartottak, hogy baj lehet? – kérdezzük. Mindketten rázzák a fejüket. Gabi válaszol, tanulmányozta a statisztikákat, és arra jutott, biztonságosabb az otthon szülés.

– Nagyon szabályozott, sok egészségügyi tényezőnek meg kell felelni. Arra gondoltam, ha én ebbe a kategóriába beletartozom, akkor tuti biztonságban leszek. A felkészülés is sokat segített, hogy elhiggyem, ha nem avatkoznak bele a természetes folyamatba, nincs komplikáció.

Említjük, az évezredek során nagyon sok gyerek és anya halt meg szüléskor, gyermekágyban.

Gabi az akkori és a mostani higiénés körülmények közti különbséget, és az említett háborítatlanságot említi ellen­érvként.

– A kórházban a felelősséget átadjuk az orvosoknak. Az otthon szülésre fel kell készülni, át kell gondolni, átbeszélni. És sok olyan szüléstörténetet olvastam, amikor nívós szaksegítség ellenére történt meg a baj. De azért meg kell jegyezni, ha valaki nem érzi magát biztonságban, ne szüljön otthon. A döntés a miénk kell hogy legyen.

Hajdu Mariann


Kérdések, válaszok

Mit kell tennie a kismamának, ha otthon kíván szülni?

Először egy bábaszolgáltatót kell keresnie – megyénkben nincs ilyen, hozzánk legközelebb Budapesten működnek. (Nem mindegyikük vállal vidéki szülést.)

4 bábapraxis van 15 bábával, közülük lehet választani. Ők szülésfelkészítőket szerveznek, ezeken érdemes részt venni. A bába mindenben segít, mondja, hogy mikor milyen papírokat kell kitölteni, mikor mit kell tenni, intézni.

Mennyibe kerül az otthon szülés?

A tébé nem támogatja, így 150 ezer forintba. Ezenkívül vannak még járulékos költségek, például a benzinköltség, és be kell szerezni mindent, ami az otthon szüléshez szükséges.

Kell-e a kismamáknak vizsgálatokra járni a várandósságuk idején?

A bábák elmondják, mi miért jó, miért fontos, vagy kevésbé fontos. Rábízzák a kismamára, hogy hányszor megy el szakrendelésre. A szülés után házhoz kell hívni a gyerekorvost.

Hány babáról tudnak, aki tervezetten született otthon Miskolcon?

Úgy húszról biztosan, akik azóta születtek otthon, amióta legális. Sokan tartják közülük a kapcsolatot.

Mi a különbség a dúla és a bába között?

A dúla: segítő asszony. Az élet bármely szakaszában, bár legtöbbször a szülés körül segítenek. Már a várandósság idején kísérik a kismamát, és rendszeresen visszajárnak a gyermekágyas időszakban is. A bába a szaksegítség, ők képzett szülésznők vagy szülész-nőgyógyászok. A törvény azt írja elő, hogy a szülésnél két bábának kell jelen lennie. A dúlát az édesanya fogadhatja.

Miskolcon egyébként több mint egy tucat képzett dúla van, de nem mindegyikük aktív.

Mint megtudjuk, Zsófi is, Gabi is elvégezte a dúlatanfolyamot. Gabi már segédkezik is szülésfelkészítésben, várandóságkísérésben.