Legutóbb egy 80 kilós koca került puskavégre

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: griffinsguide.com
Miskolc – Pecze István, az önkormányzat által kijelölt vadász kilőtte az elsőt. „A megbízási szerződés szerint heti 2-3 alkalommal vadásznom kell előre meghatározott helyeken, melyet a rendőrség előre engedélyezett.” – mondta.

A Miskolci Egyetemen, a lőtér feletti részen van az egyik pont, ahová Pecze István kiment aznap. Délután fél 5-kor kezdte el a vadászatot, amelyet jelzett a rendőrségnek, ám sokáig nem volt mozgás, majd megjelentek a vaddisznók, és este fél 11 magasságában egy telken lőtte meg az egyiket.

– Egy vaddisznókoca volt, közel 80 kilogramm környékén volt a súlya. A körülmények ideálisak voltak, hiszen hó volt, és nem volt köd – mondta és hozzátette: a vaddisznó nagyon intelligens állat, akiket az étel és a búvóhely mozgat. Szerinte amíg nem találtak búvóhelyet, addig csak bejöttek a város környékére (jellemzően gyümölcséréskor), majd amikor a gazos telkek átjárhatatlanná váltak, az már tökéletes hely lett nekik.

– A probléma az, ha valamelyik disznó itt, a városban születik, az már az otthona – hangsúlyozta. – Azaz nem ismeri az erdőt, ez az otthona, az embert és az állatokat megszokta. Ne felejtsük el, hogy rengeteg a táplálék, vadász nem nagyon tudja bántani és a kutya neki nem ellenfél. Ráadásul a klimatikus viszonyok is jobbak a városban, mint a Bükkben.

A szakember elmondta azt is, hogy ezeket az állatokat a drótkerítés nem állítja meg. Az országban egyébként nem volt még olyan, hogy vaddisznók támadtak volna emberre, ám jobb, ha nem zavarjuk, és engedjük elmenni őket.

ÉM-JLI