Legközelebb már pályázni lehet a Magyar Kupa-döntőre?

Legközelebb már pályázni lehet a Magyar Kupa-döntőre?
Miskolc – A miskolci női kosárlabda Coop Magyar Kupa-­döntő során nyolc meccset láthatnak a drukkerek.

Szerdától péntekig a miskolci városi sportcsarnokban rendezik meg a Coop Magyar Kupa női kosárlabdadöntőt, amelyen nyolc csapat vesz részt, melyek közül a negyeddöntők után a négy vesztes gárda elbúcsúzik, és az utolsó két napra csak a mezőny fele marad. A rendezvény sajtótájékoztatóját kedden kora délután tartották, amelyen a versenysorozat kiíróját, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségét Dömötör Renáta szolgáltatási referens képviselte. Ő először megköszönte a városnak és a DVTK-nak, hogy megrendezi ezt a nívós eseményt, majd felidézte, hogy ez a harmadik olyan év, amikor nyolcas döntőre kerül sor a kupában, a tavalyi győri kupafinálé előtt Székesfehérvár mint „független helyszín” volt házigazda (utóbbi azért számít annak, mert a mezőnyben nem volt fehérvári együttes). Dömötör Renáta azt is elmondta, hogy azért esett a szövetség választása Miskolcra, mert a DVTK csapatának nagy a szurkolótábora, és azt szerették volna, hogy sok néző legyen kint a meccseken.

Nem a legideálisabb

Az Észak-Magyarország azon felvetésére, hogy a nyitónapon a hazai csapatnak a Zalaegerszeg ellen 13.00-kor kezdődő meccse ennek ellentmond, ráadásul az MK versenykiírásában nem szerepel olyan passzus, amely szerint a sorsolási sorrendet kellene figyelembe venni az időrend kialakításánál, a következőképpen reagált Dömötör Renáta:

– A tavalyi férfi Magyar Kupa-döntő kapcsán volt hasonló felvetés, akkor a szövetség úgy döntött, hogy ragaszkodik a sorsolási sorrendhez, hogy ne legyen cserélgetés, és mindenkinek nagyjából ugyanannyi pihenője legyen a mérkőzései között. A hazai nézők szempontjából ez a mostani szerencsétlen szituáció, sajnos nem lehetett úgy megoldani, hogy emberi időben kezdődjön a DVTK meccse, mert a többi találkozót sem lehetett későbbre tenni, emiatt az első nap nem a legideálisabb. De az ezt követő napokra, a tévével egyeztetve sikerült olyan időpontokat találni, hogy ha a DVTK továbbjut, a szurkolók is ki tudnak látogatni a meccsekre. A fiúknál a semleges helyszín bevált, a lányoknál is kipróbáltuk, de itt más szurkolótáborokról beszélünk, ezért női vonalon valószínűleg a korábbi rendszer felé fogunk elindulni, vagyis hogy a részt vevő csapatoknak lehetőségük lesz megpályázni a döntő rendezését.

Hazai hangok

Szabó Tamás, az Aluinvent-DVTK együttesét működtető gazdasági társaság ügyvezetője megköszönte a szövetségnek, hogy Miskolcon rendezhetik meg a kupadöntőt, annak ellenére, hogy az elnökség egy korábbi határozata szerint semleges helyszínre kellett volna kiírni a finálét, de a rugalmas hozzáállásuk lehetővé tette, hogy ettől eltérjenek. A klub történelmét tekintve mérföldkőnek nevezte, hogy újra bizalmat kaptak az MK-döntő megrendezésére (13 év után lesz ismét Miskolcon kupafinálé), és azt is megjegyezte, hogy eredményeikkel, szurkolótáborukkal tulajdonképpen kiérdemelték ezt. És hogy mivel lenne elégedett a klubvezető?

– Kiegyenlített a mezőny, ez látszott, látszik a bajnokságban is – mondta Szabó Tamás. – Minden csapat ellen meg kell szenvedni a győzelemért, és most is szoros meccsek lesznek, reméljük, három is a DVTK javára dől el, és együtt fogunk ünnepelni a végén. De nem lesz könnyű egyik mérkőzés sem, mindennek össze kell jönnie, hogy ez sikerüljön.

A kupadöntő sajtótájékoztatóján Czank Tímea, az Aluinvent-DVTK együttesének csapatkapitánya is részt vett, és ő is köszönetet mondott azért, hogy Miskolc, a DVTK kupadöntőt rendezhet.

– Nagyon boldogok vagyunk, hogy hazai pályán játszhatunk, igaz, a meccsek kimenetele megjósolhatatlan, kiszámíthatatlan, ami a bajnokságban is látszik, hiszen papíron erősebb csapatok is tudnak vereséget szenvedni, úgyhogy kíváncsian várom a három napot, szerintem a szurkolók élvezni fogják a meccseket – mondta az irányító, aki arra a kérdésre, hogy mivel lenne elégedett, így válaszolt: – Mi a Zalaegerszeg elleni meccsre koncentrálunk, napról napra szeretnénk meccseket nyerni, bejutni a döntőbe, és majd azon a napon dől el minden.

– Berecz Csaba –


A Coop Magyar Kupa-döntő programja

Negyeddöntők, szerda

  • 13.00: Zalaegerszegi TE NKK – Aluinvent-DVTK
  • 15.30: CMB Cargo UNI Győr – AKSC Szekszárd
  • 18.00: Ceglédi EKK – PINKK Pécsi 424
  • 20.30: PEAC-Pécs – Uniqa Sopron

Elődöntők, csütörtök

  • 17.00: Zalaegerszegi TE NKK/Aluinvent-DVTK – CMB Cargo UNI Győr/AKSC Szekszárd
  • 19.30: Ceglédi EKK/PINKK Pécsi 424 – PEAC-Pécs/Uniqa Sopron

Éremmeccsek, péntek

  • 16.00: Bronzmérkőzés
  • 18.30: Döntő