Leégett egy barakképület Szegeden

Akt.:
Leégett egy barakképület Szegeden
Leégett egy barakképület Szegeden - © Fotó: Kelemen Zoltán Gergely | MTI
Szeged, 2012. október 25., csütörtök (MTI) – Teljesen leégett egy műhelyként használt barakképület csütörtökön este a szegedi Máglya soron.

Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, este fél hét körül érkezett a bejelentés a szegedi tűzoltóságra, hogy lángol egy épület a nagyállomás mögött.

A négyes kiemelt fokozatú tűzhöz Szeged mellett Hódmezővásárhelyről, Makóról, Ruzsáról, Kiskunhalasról érkeztek egységek. Nyolc gépjárműfecskendő és vízszállító, s összesen több mint ötven tűzoltó vett részt a munkában – közölte az őrnagy.

Amikor a helyszínre értek a tűzoltók, a döntően fából emelt épület már teljes terjedelmében égett, így az elsődleges feladat a környező építmények megóvása, és a lángok továbbterjedésének megakadályozása volt – tette hozzá.

Az épületben a jelenlegi információk szerint senki sem tartózkodott. Több gázpalack azonban felrobbant – mondta Tátrai János.

Este nyolc óra utánra a tüzet sikerült körülhatárolni, az oltási munka folyik tovább – tette hozzá az őrnagy.

A magasba csapó lángokat már távolból lehetett látni, az épülettől 20-30 méteres távolságban pedig már szinte elviselhetetlen hőség volt. Az épület belsejében egy lángoló autóbuszt és több nagyméretű kábeldobot lehetett látni. Az épület tetőszerkezete összedőlt, s több robbanást is lehetett hallani – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

– MTI – 








hirdet�s