Friss hírek

2008.10.23. 17:16

Védett állatok is eltűntek az ellopott sajóládi erdőből

<p>Figyelmeztetést küldött az Európai Unió Magyarországnak, amiért a védettnek nyilvánított sajóládi erdő a fatolvajok miatt teljesen eltűnt, és mint ahogy az indoklásban áll, "Magyarország nem hozott intézkedéseket a pusztítás hatásainak ellensúlyozására". Az országnak két hónapja van arra, hogy megtegye észrevételeit. Ezt követően dönt az Európai Bizottság arról, hogy az uniós természetvédelmi jogszabályok megsértése miatt az Európai Bírósághoz fordul.</p>

A védett erdő kilencven százalékát néhány év alatt szinte teljesen elhordták tüzelőnek. A károkról a Tiszántúli Természetvédők Társulata értesítette az európai bizottságot, amelytől néhány napja érkezett meg a figyelmeztetés. A természetvédők többször átvizsgálták a területet. Azt mondják, hogy az erdővel az állatvilág nagy része is eltűnt. Vitéz Gábor, biológus, a Tiszántúli Természetvédők Társasága tagja a Független Hírügynökségnek elmondta, több mint negyven, természetvédelmi oltalom alatt álló madárfaj lakta az erdőt, ezen belül négy fokozottan védett volt, például a szalakóta. Történtek olyan esetek is, hogy a védett fajok fészkét tartó fákat termelték ki. Az európai védettséget élvező tarkalepke pedig teljesen kipusztult a területről.

A Független Hírügynökség tudósítói csütörtökön is találkoztak fatolvajjal a megmaradt erdőben. Az európai bizottság figyelmeztetésére a földművelésügyi minisztériumnak két hónapon belül válaszolnia kell, Brüsszelben azután döntenek arról, hogy az európai bírósághoz fordulnak-e az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!