Lázár: a kormány érdemben segíti a nyugdíjasokat

Budapest, 2016. december 1. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján az Országházban 2016. december 1-jén.
Budapest, 2016. december 1. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján az Országházban 2016. december 1-jén. - © MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest – A kormány érdemben tud segíteni a nyugdíjasok megélhetésében – értékelt Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt több lépés összességével magyarázta, köztük azzal, hogy nem volt infláció, 30 százalékkal csökkentek a rezsiköltségek, jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, karácsonykor pedig 2,8 millió nyugdíjas részesül fejenként 10 ezer forintos Erzsébet-utalványban. Utóbbit a kormányhivatalok, járási hivatalok fogják kézbesíteni december 21. és 24. között. Ennek indoka, hogy a posta 480 forintért vinné ki darabját, ami komoly díjtételt jelentene – tette hozzá.

A tárcavezető szerint az idei költségvetés sikeresen zárul, ez az egyik legjobb év volt a bevételek szempontjából, ezért az a méltányos és fair, ha a nyugdíjasok is részesülnek a közös munka eredményéből. Jelezte azt is, hogy a jövő évi nyugdíjemelés 56 milliárd forint többletet igényel.

Lázár János kitért arra, hogy 1990 óta nem volt példa ilyen magas foglalkoztatási arányra, idén 11 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatásban és 138 ezerrel nőtt a piaci foglalkoztatásban állók száma. Ma 700 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben – emelte ki. A miniszter egy uniós felmérésre hivatkozva azt is tudatta, hogy Magyarország kiemelkedik a romaintegrációban: a 28 tagállamból a 2. helyen áll az érintettek foglalkoztatásában és itt a legmagasabb az óvodába, iskolába járó roma gyermekek aránya.

A kormány döntései között említette, hogy 10 milliárd forintot fordítanak 5 PPP-konstrukció lezárására, ebben a soproni egyetem diákotthona, egy győri kollégium, továbbá a miskolci egyetem és a szolnoki főiskola projektjei szerepelnek. Közölte azt is: a kormány jóváhagyta az országos lőtérfejlesztési programot, így száz új lőtér épül.

Megkérdezték a régi Antonov gépek cseréjéről is, amire válaszul kifejtette: 5 új légi jármű beszerzése szükséges, ezt jövőre megvalósítják. A bőnyi rendőrgyilkossággal kapcsolatos rendőrségi vizsgálatról pedig azt mondta, reményei szerint az karácsonyig lezárul, s abban állapodtak meg a parlament nemzetbiztonsági bizottságában, hogy addig nem értékelik a többi szálat, például a politikai kapcsolatokat.

Lázár János több kérdést kapott amiatt, hogy Gyárfás Tamás szerdán lemondott a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjáról. Azt felelte: a kormány nem személyi ügyként tekint erre, abban érdekelt, hogy a jövő évi világbajnokság minél sikeresebb legyen. A balhé nem kedvez a fejlesztéseknek és hátrányosan befolyásolhatja az egyéni teljesítményeket is – mondta. A jövőbe kell tekinteni, nincs helye a személyeskedésnek, vagy a visszamutogatásnak – jelentette ki.

A leendő elnök feladataként határozta meg, hogy vb-rendezői ambíciói mellett a vidéki egyesületekkel is foglalkozzon. Egy másik kérdésre közölte: a szövetség alapszabálya határozza meg az elnökválasztást, a kormánynak nincs arra ráhatása. A világbajnokság előkészületei időben vannak, a kormány az összes forrást és feltételt biztosította – mondta Lázár János, aki a költségnövekedést firtató kérdésre megjegyezte: nem tekinti a játékok miatti költségnek azokat az infrastrukturális beruházásokat, amelyek egyébként is szükségesek voltak, csak most hamarabb valósulnak meg.

A minisztert kérdezték az olimpiai jutalmak ügyéről is. Mint mondta, szerdán aláírták a szerződést, így az érintettek rövidesen hozzájuthatnak az összegekhez. A helyzetet azzal magyarázta, hogy több szövetség nem küldte be határidőre a sportolók, edzők, felkészítésben részt vevők értékelését, így a szövegezés és az aláírás is elhúzódott.

Lázár János reagált arra is, hogy 3,3 milliárd forintot csoportosítanak át az országvédelmi alapból stadionrekonstrukcióra. Szavai szerint terven felül teljesül az idei pénzügyi bevétel, így minden alapot megnyitnak.

Faggatták arról is, hogy múlt héten Mezőtúron az egyházi intézmények szerepét méltatta az oktatásban. Lázár János válaszában a keresztény nevelésnek és a hazafiasságnak tulajdonította, hogy Magyarország talpon tudott maradni. “Ha nem lettünk volna keresztények, nem lennénk itt” – fogalmazott, hozzátéve: a jövőben is stabil és biztos alapokat kell biztosítani. Azt is kiemelte: a kereszténység gondolata ma is szerepel a nemzeti alaptantervben. Arra pedig, hogy az állam tervezi-e iskolák átadását az egyházaknak, azt felelte, az egyházak fogadókészsége óvatos.

– MTI –








hirdetés