Látványosan haladnak a mezőkövesdi tanuszodával

Akt.:
Zajlanak a munkálatok
Zajlanak a munkálatok
Mezőkövesd – Már a tanuszoda vas tartószerkezetét építik, valamint zajlanak a medencék vasbetonszerelési munkái is.

Az előzetes ütemtervnek megfelelően halad a gimnázium és a kollégium udvarán a tanuszoda építése, amelyet Mezőkövesd önkormányzata 400 millió forintos kormányzati támogatás segítségével valósít meg. Az elmúlt hónapokban elbontották a régi épületet, a medencét és kéményt, majd pedig a sportlétesítmény alapjának földmunkálatait végezték el. Ezt követően megkezdődtek az alépítmény építési munkái, illetve a közműbekötések elkészültek.

Jelenleg az alépítmény felmenő betonacél armatúráit szerelik, valamint azokat betonozzák. Mindemellett a kollégium épületében is megkezdődött az uszodához kapcsolódó helyiségek, öltözők, vizesblokkok kialakítása, valamint az egyéb szakipari, például gépészeti, villamossági munkák is folyamatosan zajlanak.

A tervek szerint 10 hét múlva a tanuszoda teljes vasbetonszerkezete – a tető kivételével – készen lesz.

– ÉM –








hirdetés