"Láttam, hogy reszketett" – Őrizetben a radostyáni rablók

Illusztracio
Illusztracio

Radostyán – Egy 21 éves fiatalember 15 éves fiatalkorú társával pénzrablás céljából tört be egy radostyáni, idős asszonyhoz, akit  hátulról megragadtak és megkötöztek, majd egyikük a fürdőkádba kényszerítette őt, s megnyitotta rá a csapot…

Egy 21 éves fiatalember 15 éves fiatalkorú társával pénzt akart rabolni egy radostyáni idős asszonytól. Miután bántalmazták a sértetett üres kézzel menekültek el a helyszínről.
A Miskolci Rendőrkapitányság rablás kísérletének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben. Az elsődleges információk szerint az elkövetők szeptember 26-án a kora délutáni órákban mentek be a 86 éves idős, radostyáni nőhöz, akit hátulról megragadtak és megkötöztek. Egyikük a fürdőkádba kényszerítette őt, s megnyitotta rá a csapot. A víz azonban és szerencsére el volt zárva. A két elkövető miután nem talált pénzt, illetve egyéb értéket, elmenekült a helyszínről.
A rendőrség sikeres nyomozás eredményeként három napon belül elfogta a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható két elkövetőt. Az egyik gyanúsított a rendőrségi kihallgatásán többek között elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetése során látta, hogy áldozatuk nagyon megijedt, „reszketett félelmében”.
A 21 éves radostyáni K. G.-t és fiatalkorú társát a rendőrség őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.