Látogatás a „hírösségek” csarnokában

Három, egy… Amíg az NRK-Nyíregyháza listavezetőként triplaannyi győzelmet mutatott fel, mint vereséget, addig leendő ellenfele, a Phoenix Mecano-Kecskeméti RC ennek a „reciprokával” bír. A két csapat utóbbi eredményei [.doc – 10KB]

 A női Extraligában ez a párosítás egyértelmű vendéggyőzelmet sugall.

Nem pusztán nyerni szeretnénk, mindhárom pontot elhoznánk a hírös városból – adott hangot reményének Ludvig Zsolt, az NRK-Nyíregyháza vezetőedzője.

Az elhalasztott szerdai Közép-európai Liga-mérkőzés helyett is edzettünk, teljes intenzitással készültünk a pénteken fél hatkor kezdődő találkozóra. Ami pedig az ellenfelet illeti: a kecskeméti együttes kerete szinte teljesen kicserélődött, tőlük került hozzánk Szabó Anita, eligazolt onnan például Ékes Eszter, Szórád Lívia és Fekete Krisztina. Három szerb légiósuk van, a legrutinosabb játékosuk pedig Grózer Anikó és Dobos Ildikó. Legyőzték a Miskolcot, kikaptak a Jászberénytől, a Gödöllőtől és a Vasastól. Remélem, velünk szemben is alulmaradnak

– Ladányi Tóth Lajos -         








hirdet�s