Látássérültek járták be Fehérvár belvárosát

Látássérültek járták be Székesfehérvár belvárosát szerdán. A programot a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete /LÁRKE/ szervezte az Esélyegyenlőségi hónap keretében azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a látássérültek problémáira. A polgármesteri hivatal képviselőivel közösen vizsgálták a városban már eddig kialakított akadálymentesítéseket, és megnézték, még mire lenne szükség.

Másfél órán át, hat helyszínt kerestek fel a látássérültek a polgármesteri hivatal dolgozóival. A bejáráson részt vett a csepeli önkormányzat delegációja is, akik saját tapasztalataikat osztották meg a fehérváriakkal.

Székesfehérváron a közelmúltban felújított buszpályaudvar és posta akadálymentesített a látássérültek számára. Taktilis, azaz az aszfalton, illetve burkolaton kidomborodó jel segíti a közlekedésüket, tíznél több olyan gyalogos átkelőhelynél jelezik az úttest kezdetét, ahol nem válik el az úttest és a járda. Ez nagy segítség, de szükség lenne több ilyenre – mondta a Független Hírügynökségnek Szokó Zsolt, a LÁRKE elnöke.

A látássérültek azt kérték, kapjanak tájékoztatást e-mailben az útfelújításokról, és hogy hol, mikor kapcsolják ki a közlekedési lámpákat. Útfelújításoknál is biztosítsák számukra az akadálymentes átjutást. Rendezvényeknél segítse valaki őket abban, hogyan tudják a tömeget kikerülni, és a megszokott útvonalra visszajutni.

A hivatal képviselői elmondták: az intézmény felújításoknál folyamatosan akadálymentesítik az épületeket, és ígéretet tettek arra, hogy osztott pályás gyalogosátkelőknél a középszigetekhez is építenek be a jövőben taktilis jelet.








hirdetés




hirdet�s