Lányt rabolt a nyílt utcán a prosti és hajcsárja Miskolcon

Miskolc – Berángatták a lányt a kocsiba, fogva tartották, és azt akarták, hogy külföldön nekik „keressen”.

Egy egymással élettársi kapcsolatban álló 43 éves férfi és 36 éves nő büntetőügyének tárgyalását kezdte meg hétfőn a Miskolci Törvényszék dr. Dósa Ágnes vezette tanácsa. Az ügyészség a páros ellen személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat. A vádiratban foglaltak szerint múlt év nyarán az elsőrendű vádlott férfi és élettársa felfigyeltek egy feltűnően részeg fiatal lányra a Búza téren. A nő beszélgetett a számára addig tök idegen lánnyal pár mondatot, majd a karjánál fogva a kocsijukba ültette, ahol kapott néhány ütést a férfitól, csakhogy nyugodtan maradjon.

Kassára vitték

A páros nő tagja abból tartja el népes családját, hogy bájait a Fonoda utcán alkalmi partnereknek adja bérbe, de időnként Kassán, a vasútállomás környékén is folytat némi testkereskedést. Ilyenkor a férfi – aki hivatalosan a hét közös gyermekük egyike után járó ápolási díjból él – szokta asszonyát a Felvidékre szállítani. Mivel volt egy előre megbeszélt találkozója a nőnek, a kettős úgy gondolta, remek ötlet lesz, ha kiviszik magukkal friss ismerősüket is, hátha ő is kereshetne nekik egy kis eurót.

Az elhanyagolt, ittas lányt hazavitték magukhoz, és amikor ő többször is megpróbált elmenekülni – hol a kocsiból, hol elrablói Varga-hegyi hajlékából –, bántalmazták. A férfi kivette a mobiljából a SIM-kártyát is, nehogy telefonon segítséget kérhessen.

Másnap a lefürdetett lánynak ruhákat, cipőt vásároltak, de az már annyira rettegett, hogy már nem mert szökéssel próbálkozni. A lány látszólag beletörődött sorsába, de amikor kivitték Kassára, az első kuncsaft autójából meglépett, és a helyi rendőröktől kért segítséget.

További részletek az Észak-Magyarország keddi számában.

ÉM-SZP








hirdet�s