Lámpa, körfogalom a kamionterhelés ellen?

Tavasszal már tüntettek is a kamionellenesek
Tavasszal már tüntettek is a kamionellenesek - © Fotó: Vajda János
Sajószöged – Mintha kicsit javult volna a kamionhelyzet Sajószögeden, a 35-ös főúton.

A 35-ös út mentén lévő település hosszú évek óta küszködik már azzal, hogy naponta kamionok és más nehézgépjárművek százai haladnak át, oda és vissza a településen. A hatalmas forgalom miatt életveszélyes közlekedési helyzetek alakulnak ki.

Három éve felcsillant a remény, hogy enyhül a nyomás, mert az útszakaszon egy korlátozó táblát helyeztek el, amelyek megtiltják a nehézjárművek áthaladását.

A kivételezés miatt nem sok eredménye volt ennek. Tavasszal már tüntettek is a kamionellenesek, remélve, hogy messze hallatszik majd a hangjuk.

Ha végleges megoldás még nem is született, mintha kicsit kevesebb lenne már a kamion. Vannak ötletek is: körforgalommal, a sebesség korlátozásával vagy rendőrlámpával további javulást lehetne elérni kamion ügyben.

ÉM-SZB


Fotó: Ádám János
Budapest, Sajószöged - Még mindig nem tisztázott, kik járnak engedéllyel és kik nem a forgalmas útszakaszon. A sajószögediek szélmalomharcot folytatnak azért, hogy végre elviselhető szintre csökkenjen a nehézgépjárművek forgalma a településen keresztül. Legutóbb maga a szakminisztérium elismerte,...

Május közepén forgalomlassító demonstrációval tiltakoztak a kamionforgalom ellen Sajószögeden
Budapest, Sajószöged - A minisztérium elismeri, hogy sok tehergépkocsi szabálytalanul közlekedik a 35-ösön. A májusi forgalomlassító demonstráció után, annak eredménytelenségére hivatkozva szeptember 4-ére terveztek újabb tüntetést a sajószögediek, hogy elérjék a tarthatatlan kamionforgalom csökk...