Az utazást a Kis-Lengyelországi Vajdaság Marsallhivatala szervezte. Kis-Lengyelország (Malopolska) a Krakkó központú vajdaság neve. Lengyelországban a Marsallhivatal bírálja el a Helyi Akciócsoportok által részükre átadott pályázatokat. A csoport tagjai között köszönthettük a hivatal munkatársait, de voltak vendégeink a kifizető ügynökségtől, a Mezőgazdasági Tanácsadó Központ Krakkói Osztályától, továbbá jelen voltak 19 Helyi Akciócsoport képviselői és munkatárasai is.
A program keretében a lengyel vendégek először látogatást tettek a bükkaranyosi székhellyel működő Bükk-Mak LEADER Nonprofit Kft-nél. Második napjukat az encsi Abaúj LEADER Egyesületnél töltötték, majd programjuk zárásaként Tokajba érkeztek, ahol betekintést nyerhettek a Dél-Zempléni Nektár LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) munkájába. A Lengyelországból érkező szakemberek a három napos program során – várakozásuknak megfelelően – széleskörű információhoz juthattak a magyarországi LEADER vidékfejlesztési rendszerével kapcsolatban, hiszen a Marsallhivatal legfőbb célja az volt, hogy betekintést nyerjenek a magyarországi LEADER működésébe, a HACS tagoké pedig az, hogy a nemzetközi kapcsolataikat kiterjesszék Magyarországon több Helyi Akciócsoport, így a Dél-Zempléni Nektár LEADER Közösség felé.
A vendégeket Dóka János, a D. Z. Nektár LEADER Nonprofit Kft. munkaszervezet vezetője fogadta, aki előadásában bemutatta a Helyi Akciócsoport megalakulásának folyamatát, a HACS tervezési területének legfontosabb jellemzőit, a helyi sajátosságokat, valamint a térség fejlesztési eredményeit.
- Krimin Zoltán -