Sztrájkoltak a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában

Akt.:
Sztrájkoltak a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában
Miskolc – Bérkövetelés miatt két órára beszüntette a munkát a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) hétfőn délelőtt, a szakszervezet szerint sikeres volt a sztrájk.

Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch csoport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. telephelyén a sztrájkhoz 508 dolgozó csatlakozott a vállalat több mint 2200 állandó munkavállalója közül.

A Bosch másik, kéziszerszámokat gyártó telephelye nem vett részt a sztrájkban – tette hozzá.

Közlése szerint a Bosch csoport Magyarországon minden évben a piaci környezetnek megfelelően és a törvényi előírásokat maradéktalanul betartva emeli a munkások fizetését. A fizetéseket úgy határozzák meg, hogy a dolgozók korrekt béreket kapjanak és emellett az “éles piaci versenyben a versenyképességünk megmaradjon, ezáltal a munkahelyek biztonsága se kerüljön veszélybe” – tette hozzá.

Mint emlékeztetett, a 2018-as béremelésről tavaly decemberben kezdték a bértárgyalásokat a munkavállalók képviselőivel. A Bosch csoport magyarországi telephelyein a munkavállalók 2018. évi bére átlagosan csaknem 10 százalékkal emelkedett. A konkrét mértékek vállalatonként és tevékenységi területenként eltérőek, amit az adott vállalat eredménye is befolyásol, és függ az egyéni teljesítménytől is.

A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél az egyeztető tárgyalások 2017. december 21-én lezárultak, de megegyezés nem született, így a munkáltató döntött a béremelés mértékéről. Ennek ellenére a szakszervezet 2018. január 25-én újabb kollektív munkaügyi vitát kívánt kezdeményezni a miskolci autóipari gyár vezetőségével.

A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél a dolgozók 99 százaléka a béremelést tartalmazó munkaszerződés-módosítást aláírta, és az emelt bérek kifizetése ezek alapján a szokott időben megtörtént. A gyárban a már elfogadott, emelt fizetéseken felül hűségbónuszt is bevezettek – ismertette Ficzere Ferenc.

Janik Tamás a szakszervezeti tömörülés elnöke azt közölte az MTI-vel, hogy sikeres munkabeszüntetést szervezetek a miskolci kft.-nél.

Ismertette: a műszakban lévő fizikai dolgozók 90 százaléka részt vett a sztrájkban, a termelés két órára gyakorlatilag megállt. A munkavállalók egyértelműen kiálltak amellett, hogy a vállalat által differenciáltan végrehajtott 9 százalékos béremelés nem elegendő.

A szakszervezet ilyen mértékű támogatás mellett továbbra is követeli, hogy a munkáltató az általa egy oldalúan lezárt bértárgyalást újrakezdje – tette hozzá, megjegyezve: a sztrájk fegyelmezetten és békésen zajlott, ideje alatt a munkavállalók a gyár kantinjában gyűltek össze, rendzavarás nem történt.

– MTI –



Lakóhelyem.
BOON.HU






hirdetés