2010.08.3 14:38; Frissítve: 2010.08.3 14:38


Megújul az ózdi városközpont

Megújul az ózdi városközpont
Ózd – Egy több mint 850 milliós beruházás kezdődik el Ózdon a közbeszerzési eljárás lefolytatása után.

Párhuzamosan több Európai Uniós pályázat is fut a városban. A hét első napján jelentették be, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Program keretein belül megújul a Városközponti rész. Kristonné Sipos Ágnes projectmenedzser érdeklődésünkre elmondta: Ebből az összegből felújítják a Vasvár út 56.-os számú épületet, amelyet korábban csak járási hivatalként ismertek az ózdiak. A Városi Piaccsarnokrekonstrukciója is megvalósul, valamint közterületeket varázsol újjá az önkormányzat. A Meggyesi feljárótól a Nagyparkolóig járdákat, parkokat, parkolókat és játszóteret építenek. A pályázat részeként három magántulajdonban lévő épület és üzlethelyiséget is felújítanak. A program részét képezi egy környezettudatosságra neveléssel kapcsolatos rendezvénysorozat, valamint a parkgondozók és a falazó kőművesek képzése is. A város az Európai Uniós pályázaton 680 millió forintot nyert, a fennmaradó részt vállalkozók bevonásával és saját erőből fedezi az önkormányzat.
-ME-

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Ozd hirei.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Ozd hirei
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása