Hell Kart Amatőr Zenekarok Versenye 2018 – Országos döntőben folytathatja a szombati győztes

Akt.:
Hell Kart Amatőr Zenekarok Versenye 2018 – Országos döntőben folytathatja a szombati győztes
Miskolc – Március 24-én 13 órától mindenkit várunk a Helynekembe, a HELL Kart Amatőr Zenekarok Versenyének a döntőjére, amit 9. alkalommal rendezünk meg.

A döntőben az alábbi zenekarok mérik össze a tudásukat:
– Before The Last
– Breath
– Collisborn
– KVHÁZ
– Z!ENEMi

A zsűriben helyet foglalnak:
– Andrásik Remo, a HANOSZ elnöke
– Fukk Attila
– Maróthy Zoltán a Cseh Tamás Program küldötte
– Tímár Krisztián
– Havasi Zoltán

A döntőben többek között hangszervásárlási utalványokért és az Öröm a Zene országos versenyre való továbbjutásért folyik majd a harc.

A győztes csapat egy „adrenalindús” versenyen vehet részt majd a HELL Kart elektromos gokart pályán, az Avalon Parkban.

Minden döntős egy-egy tálca XIXO-val és HELL-lel lesz gazdagabb.

Hell Kart Amatőr Zenekarok Versenye 2018
Miskolc - Idén is kutatjuk az ígéretes zenész formációkat a megye határain innen és túl. A Hell Kart Amatőr Zenekarok Versenyére az elmúlt hetekben olyan amatőr zenekarok jelentkezését vártuk, akik még nem rendelkeznek kiadói múlttal. Csak saját szerzeményekkel lehetett indulni, aminek még ni...

amator-zenekar-verseny-hell-helynekem-refo-hangfoglalo



Lakóhelyem.
BOON.HU






hirdetés