Málnás

Illusztráció
Illusztráció - © Forrás:wikipedia
Gyerekként két pofára tömtük magunkba a málnát a telken, imádtuk. Persze enni más volt, mint szedni, ez utóbbi nemszeretem munka volt. Hajdu Mariann írása.

Egyrészt órákat kellett állni, sőt nyújtózkodni, míg megtelt a vödör, másrészt szúrt a bokor és viszketett a bőr a portól, az izzadtságtól a 35 fokban, a tüskék ejtette pici sebektől, no és a járulékos kellemetlenségtől, a szúnyogcsípésektől.

Vajon milyen lehet a nyara annak (és a családjának), akinek hatalmas málnaültetvénye van? Amikor heteken át látástól vakulásig az apró bogyós gyümölcsöt kell szedni? Amiből irdatlan mennyiség kell, és iszonyú hamar romlik? És ugyanakkor nagyon alacsony áron vásárolják fel a kereskedők? A szakemberek szerint ez mind-mind (és még ezer más ok, például, hogy a melegedő klímát nem bírja a növény) hozzájárul ahhoz, hogy egyre kevesebb van belőle, és ami van, azt pedig szinte arany­áron kínálják.

Lehet, egyszer el kell búcsúznunk ettől a finom gyümölcstől? Szomorú lenne. Már csak azért is, mert nem ez lesz az egyetlen: vészharangot kongatnak több élelmiszer felett, állítólag kihalófélben van például a banán, a kávé, a csokoládé, a narancs, ezeket a klímaváltozás veszélyezteti. Pedig nehéz lenne elképzelni az életünket nélkülük.

Hajdu Mariann



Lakóhelyem.
BOON.HU






hirdetés