A cigándi intézményfenntartó társuláshoz jelenleg három település – Cigánd, Révleányvár és Zemplénagárd – tartozik. Zemplénagárdról és Révleányvárról iskolabuszokkal szállítják Cigándra a felsősöket, így a bodrogközi városban jelenleg több mint 500 iskolás tanul. 2011-ben 11 digitális táblát és több mint 50 számítógépet állítottak üzembe. A sportszakkörök keretében több új sportággal ( lovaglás, sí, futsal) ismerkedhettek meg a tanulók. Tavaly új művészeti iskola is indult.
– Felújítjuk az egyik iskolaépületünket, szintráépítés és bővítés után plusz négy új osztálytermet és egy nagy előadót alakítunk ki – mondta Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere. – Már a nyár folyamán vadonatúj sportpályát vehetnek birtokba a gyerekek világítással, műanyag sportpályával, erre 18 millió forintot sikerült elnyernünk. Szintén a nyáron valósul majd meg 3 iskolaépületünk tetőcseréje, több mint 30 millió forintból. Lassan befejeződik az óvodabővítésünk és a bölcsőde építése is. Mindent összevetve készen állunk arra, hogy jövő szeptemberre, amikor elkezdődik a tanév, kivétel nélkül minden oktatási intézményünk fel legyen újítva és gyermekeinket az elérhető legkorszerűbb körülmények között neveltessük.
ÉM-BG