Húsz évig csak elsősökkel

Tóth Lajosné Erzsébet
Tóth Lajosné Erzsébet - © Fotó: BT
Encs – Hatvan évvel ezelőtt 51 elsőssel kezdte pályáját Tóth Lajosné Erzsébet, aki ma már gyémántdiplomás pedagógus.

Az Encsen élő és tanító színes diplomás pedagógusokat nemrég a város polgármestere, Szeles András köszöntötte a nemzeti ünnepünk tiszteletére rendezett megemlékezésen.

A napokban ellátogattunk Erzsikéhez, aki sok-sok emléket idézett föl az elmúlt évtizedekből. Mintha csak ma lenne, amikor a nyolcadik osztály elvégzése után jelentkezett a miskolci Zrínyi Ilona Tanítóképzőbe. Felvették, a Városház téren, a mai Fráter Gimnázium helyén volt a kollégium, mögötte az iskola. Erzsike kollégiumban lakott, hiszen Hernádszentandrásról érkezett a nagy városba. Mint fogalmazott, hatalmas változás volt ez az életében.

– Rendkívül magas szintű képzést kaptunk a tanítóképzőben, ma is szívesen emlékszem vissza egykori tanáraimra. Csodálatos évek voltak azok. A gyakorlati évemet Ináncson töltöttem, majd 1958-ban vehettem át tanítói diplomámat. Fiatal tanítónőként kerültem vissza Ináncsra, ahol 51 első osztályos gyerekkel kezdtem el a munkát. Nem is attól féltem igazán, hogy ilyen sok gyerek van egy osztályban, hanem hogy most már önállóan kell helytállnom. Emlékszem, az ináncsi iskolában csak két osztályterem volt. Ezért az egykori vízimalom épületéből kialakított kultúrházban kaptam helyet az elsőseimmel. Különleges hangulatot adott, hogy alattunk folyt a Bársonyos patak, aminek hallottuk a csörgedezését. Amikor tanítani kezdtem, akkor értettem meg, hogy a tanítóképzőben milyen jó alapokat kaptam.

Nincs ennél szebb

Később férjhez mentem, és Selyebre kerültem. Itt két évig tanítottam, majd Encsre költöztünk. Itt aztán mindvégig a város általános iskolájában dolgoztam, 15 éven keresztül pedig a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatóhelyettese voltam. Húsz évig elsősöket tanítottam, ami csodálatos dolog volt számomra, mert úgy gondolom, hogy annál szebb feladat nincs, mint a kicsi gyerekeket megtanítani írni, olvasni és számolni. Akkor soha nem gondoltam rá, de ma már tudom, hogy az akkori szeretetemet most kapom vissza. Ha találkozom a városban volt tanítványaimmal, mindannyian boldogan köszönnek, ha sorba kell állni valahol, előre engednek. Egyszer a 7 éves unokámmal, aki egyébként a fővárosban lakik, Encsen sétáltunk, és meglepődve tapasztalta, hogy az utcán minden ember köszönt nekem. Nagyi, téged mindenki ismer? – kérdezte az unokám – meséli Erzsike. Hozzáteszi: tanítványai közül többen lettek pedagógusok, akik ma Encs valamelyik iskolájában tanítanak. Boldog volt, amikor az igazgatóhelyettesi feladatokat is az egyik volt tanítványának adhatta át nyugdíjba vonulásakor. Azóta pedig hivatásos nagymama.

ÉM-HE


A díjazottak az alábbi sorrendben láthatók a képen: balról jobbra: Dr. Csorba Ferenc, Kurtán Mónika, Táborné Vincze Márta, Szászné Heszlényi Judit, Dr. Szántay Csabáné, Nagy Mária, Simon Péter, Zámborszky Ferenc
Budapest, Miskolc – Az Ericsson Magyarország, a Graphisoft SE és a Richter Gedeon Nyrt. által közösen alapított díjat idén 18. alkalommal adták át azon kiváló pedagógusainknak, akik Magyarország szerte különösen sokat tettek az oktatás ügyéért és kiemelkedően nagy hatással voltak diákjaik fejlődésér...

Juhászné Kmecz Katalin
Encs-Abaúj­devecser - Juhászné Kmecz Katalin az összevont osztályok tanításának kiváló szakértője. „Encs-Abaúj­devecserért 2018” elismerést vehetett át nemrég Juhászné Kmecz Katalin pedagógus Szeles Andrástól, Encs polgármesterétől és a településrész önkormányzati vezetőjétől, Molnárné Juhász Évá...



Lakóhelyem.
BOON.HU






hirdetés