„A mai nap, ha reggelig játszunk, akkor is Ónod nyert volna”

„A mai nap, ha reggelig játszunk, akkor is Ónod nyert volna”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 5. fordulójában öt mérkőzést játszottak szombaton.
Ketten is két mérkőzésre eltiltva - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Ketten is két mérkőzésre eltiltva - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
Állampolgársági esküt tett Harsányban

Állampolgársági esküt tett Harsányban

Harsány - Az Erdélyből származó Bárdos-Antal Emília tette le az állampolgári esküt Harsányban.
„Egy kicsit meg kellett küzdenünk a pályával”

„Egy kicsit meg kellett küzdenünk a pályával”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 4. fordulójában hét mérkőzést játszottak vasárnap.
„Túl nagy előnyt adtunk a hazai csapatnak”

„Túl nagy előnyt adtunk a hazai csapatnak”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 4. fordulójában egy mérkőzést játszottak szombaton.
Rudabányai játékos 6 meccses eltiltása - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Rudabányai játékos 6 meccses eltiltása - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
Traffipax-mérések szeptemberben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Traffipax-mérések szeptemberben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolc – Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szeptemberben!
„Ha minden csúnya szóért és szerelésért lappal figyelmeztet a játékvezető, a vendégek öten fejezik be”

„Ha minden csúnya szóért és szerelésért lappal figyelmeztet a játékvezető, a vendégek öten fejezik be”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 3. fordulójában két mérkőzést játszottak vasárnap.
„Nyolc ember hiányát nem bírta el a csapat...”

„Nyolc ember hiányát nem bírta el a csapat...”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 3. fordulójában négy mérkőzést játszottak szombaton.
Tíz játékost büntettek meg a megyeiben - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Tíz játékost büntettek meg a megyeiben - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
„Azoknak, akik fix 2-est tippeltek üzenem: nem jött be!”

„Azoknak, akik fix 2-est tippeltek üzenem: nem jött be!”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 2. fordulóját vasárnap játszották.
Eltiltások hete a megyeiben - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Eltiltások hete a megyeiben - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
Fesztiváli bajuszmustra Harsányban

Fesztiváli bajuszmustra Harsányban

Harsány - Szürkemarha-fesztivált tartottak a hétvégén Harsányban. A szombati rendezvény részeként tartották meg a bajuszmustrát is.
„Sérültjeink nélkül csak szenvedünk, bután és enerváltan játszottunk”

„Sérültjeink nélkül csak szenvedünk, bután és enerváltan játszottunk”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 1. fordulójában hat mérkőzést rendeztek meg vasárnap.
„Hogy ez mire lesz elég, majd az idő eldönti”

„Hogy ez mire lesz elég, majd az idő eldönti”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 1. fordulójában két mérkőzést rendeztek meg szombaton.
Teljes a megyei focimezőny, hatvannégy együttes indul a hétvégén

Teljes a megyei focimezőny, hatvannégy együttes indul a hétvégén

Miskolc - Elkészült az első és másodosztályú labdarúgó-bajnokságok csoportbeosztása és sorsolása.
A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Közép csoportjának őszi sorsolása - 2016/2017

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Közép csoportjának őszi sorsolása - 2016/2017

Miskolc - A 2016/2017-os Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú bajnokság Közép csoportjának őszi órarendje.
Videó: Elhagyatott légvédelmi laktanya Miskolc és Harsány között

Videó: Elhagyatott légvédelmi laktanya Miskolc és Harsány között

Harsány, Miskolc - Régóta üresen áll a Miskolc melletti laktanya Pingyomon. Az Urbex Hungary csapat bejárta az egykori légvédelmi komplexumot töviről, hegyire. Úgy néz ki, lassan az enyészeté lesz minden.
Semmi bajom, akkor meg miért vagyok rehab munkán?

Semmi bajom, akkor meg miért vagyok rehab munkán?

Harsány, Miskolc - A frissen indult speciális közmunka program azoknak volna ideális, akiknek egészségügyi problémáik és nyugdíjkorhatár közeli életkoruk miatt már esélyük sincs már piaci alapú munkát találni, és már a rendszerint fizikai munkát jelentő rendes közmunkát sem bírnák. A programba az elsők között belépő borsodi településen, Harsányban azonban többen úgy dolgoznak most napi 6 órában a munkanélküli juttatásnál mindössze 4200 forinttal többért, hogy korábban gond nélkül foglalkoztatták őket rendes közmunkában. Ők nem értik, hogyha egyszer azt mondják, bírják az iramot, miért kerültek fele annyi pénzért “rehab munkára”. Neuberger Eszter cikke az Abcúgon.
Traffipax-mérések augusztusban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Traffipax-mérések augusztusban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolc – Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében augusztusban!
Harsányi emberölés: még mindig nincs jogerős döntés

Harsányi emberölés: még mindig nincs jogerős döntés

Debrecen, Miskolc, Harsány - Szeptemberben újabb szakértőket és tanúkat hallgat meg a Debreceni Ítélőtábla.
Harsány: emberölés lett a jogos védekezésből, de…

Harsány: emberölés lett a jogos védekezésből, de…

Debrecen, Miskolc, Harsány - Az ítélőtábla döntését várják a sokat vitatott harsányi ügyben.
Horgászbotot loptak a hejőkeresztúri elkövetők Miskolcon

Horgászbotot loptak a hejőkeresztúri elkövetők Miskolcon

Harsány, Hejőkeresztúr, Miskolc - Két férfit hallgattak ki a miskolci rendőrök gyanúsítottként, akik egy harsányi férfit horgászat közben bántalmaztak, majd elvették horgászbotjait.
Segítség Harsányból és Cukor bohóctól

Segítség Harsányból és Cukor bohóctól

Boldogkőváralja - Régi ismeretség fűzi Cukor bohócot, civilben Ramocsa Emesét a Boldogkőváralján élő értelmileg súlyosan sérült gyermekekhez. Gyakori látogatásai alkalmával mindig örömet, vidámságot hoz az ágyhoz kötött, nehezen mozgó embereknek.
Közfoglalkoztatás: speciális program indul Harsányban

Közfoglalkoztatás: speciális program indul Harsányban

Harsány - Harsány lesz az egyik helyszíne az újonnan, pilotjelleggel elindított speciális közfoglalkoztatási programnak.
Traffipax-mérések júliusban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Traffipax-mérések júliusban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolc – Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében júliusban!

Speciális közfoglalkoztatási program indul Harsányban

Harsány - Speciális közfoglalkoztatási program indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban, a település lesz ugyanis az egyik helyszíne az újonnan, kísérleti jelleggel elindított programnak - mondta a település polgármestere pénteken az MTI-nek.
Közel 40 éve vetélkednek a Bükk Kupáért

Közel 40 éve vetélkednek a Bükk Kupáért

Bükkaranyos - Idén 38. alkalommal Bükkaranyoson rendezték meg a „Bükk Kupa” általános iskolai sportversenyt.
Meglesz az autó Norbinak

Meglesz az autó Norbinak

Harsány, Mezőnyárád - Tavaly Zsófiért, az idén pedig érte szerveztek juniálist.
„Nekünk olyan hosszú volt ez a bajnokság, hogy még az órám is lemerült”

„Nekünk olyan hosszú volt ez a bajnokság, hogy még az órám is lemerült”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 30. fordulójában hat mérkőzést játszottak vasárnap.
„Sajnáljuk, hogy nem ma kezdődik a tavaszi szezon”

„Sajnáljuk, hogy nem ma kezdődik a tavaszi szezon”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 30. fordulójában két mérkőzést játszottak szombaton.
Eltiltások hete a megyeiben - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Eltiltások hete a megyeiben - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.

Jótékonysági juniális Harsányban: Norbinak indul gyűjtés

Harsány - Ismét jótékonysági juniálist szervez a ZSÓFI CsodaVár Egyesület szombaton.
Árokba hajtott egy Volkswagen a Harsányi úton

Árokba hajtott egy Volkswagen a Harsányi úton

Miskolc - Anyagi káros közlekedési baleset történt a Harsányi úton csütörtökön délelőtt.
Traffipax-mérések júniusban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Traffipax-mérések júniusban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolc – Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében júniusban!
1979. június 1., péntek - Amikor feketébe öltözött Sajóbábony

1979. június 1., péntek - Amikor feketébe öltözött Sajóbábony

Miskolc, Sajóbábony - 1979. június elsején óriási robbanás rázta meg a sajóbábonyi ÉMV-t. Az újkori Magyarország legnagyobb ipari balesetében 13 dolgozó hunyt el, amikor is felrobbant a TNT gyár egyik üzemrésze. A detonációban több mint 10 tonna TNT robbant fel.
„Idegenben nem rossz a döntetlen, de nem 3-0-ás vezetés után”

„Idegenben nem rossz a döntetlen, de nem 3-0-ás vezetés után”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoport, 29. fordulójában három mérkőzést játszottak vasárnap.
„Dicséret illeti mind a kilenc játékosunkat!”

„Dicséret illeti mind a kilenc játékosunkat!”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoport, 29. fordulójában öt mérkőzést játszottak szombaton.
Több sportszakembert eltiltottak - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Több sportszakembert eltiltottak - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
„Ez most nem a bankok aranykora…”

„Ez most nem a bankok aranykora…”

Harsány, Miskolc, Sajószentpéter - Sajószentpéter után Miskolcon és Harsányban nyit új kirendeltséget a Felsőzsolca Takarék. Interjú: Alakszainé dr. Oláh Annamáriával, a Felsőzsolca Takarék elnök-ügyvezetőjével.
„Pár játékos elhitte magáról, hogy tud focizni. Ma kiderült, hogy nem”

„Pár játékos elhitte magáról, hogy tud focizni. Ma kiderült, hogy nem”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoport, 28. fordulójában négy mérkőzést játszottak vasárnap.
„Már csak két mérkőzés...”

„Már csak két mérkőzés...”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoport, 28. fordulójában négy mérkőzést játszottak szombaton.
Írásbeli megrovás Hollóházának - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Írásbeli megrovás Hollóházának - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
Keresztelőt tartottak Harsányban

Keresztelőt tartottak Harsányban

Harsány - Negyedik alkalommal tartották hétfőn a Magyar Református Gyermekvédelmi Hálózatban nevelkedő gyermekek keresztelőjét a harsányi református templomban. Az idén 12 gyermeket vittek el a nevelőszülők az eseményre.
„Szurkolóinkat sajnálom, hogy ezt kínszenvedést végig kellett nézniük”

„Szurkolóinkat sajnálom, hogy ezt kínszenvedést végig kellett nézniük”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. Közép csoportjának 27. fordulójában vasárnap három mérkőzést játszottak.

Harsány.
BOON.HU



HÍRLEVÉL





hirdetés