„Sajnos dagonyában kellett lejátszani ezt a hegyközi mérkőzést”

„Sajnos dagonyában kellett lejátszani ezt a hegyközi mérkőzést”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 15. fordulójában vasárnap hat meccset játszottak.
„Szünet után kiszakadt a gólzsák”

„Szünet után kiszakadt a gólzsák”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 15. fordulójában vasárnap öt mérkőzést játszottak.
Kvíz: Egyetlen képkocka alapján felismeri a borsodi településeket?

Kvíz: Egyetlen képkocka alapján felismeri a borsodi településeket?

Borsod-Abaúj-Zemplén - Borsodban készült videókból vágtunk ki pillanatképeket. Annyi a feladata, hogy megmondja, melyik településről van szó. Sok sikert!
Aszfaltozás Harsányban

Aszfaltozás Harsányban

Harsány - Az utak állapotának karbantartása, javítása folyamatos feladata egy önkormányzatnak, ennek jegyében kapott két utca új aszfaltburkolatot Harsányban.
„Amiért jöttünk, az megvan”

„Amiért jöttünk, az megvan”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 14. fordulójában vasárnap négy mérkőzést játszottak.
„Ha minden mérkőzésen így játszottunk volna...”

„Ha minden mérkőzésen így játszottunk volna...”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 14. fordulójában három meccset játszottak vasárnap.
„Remélem ez volt a gödör alja!”

„Remélem ez volt a gödör alja!”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 14. fordulójában szombaton öt meccset játszottak.
„Valami nagyon nagy baj van nálunk”

„Valami nagyon nagy baj van nálunk”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 14. fordulójában szombaton négy mérkőzést játszottak.
„Ezért vagyunk amatőrök!”

„Ezért vagyunk amatőrök!”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 13. fordulójában vasárnap négy mérkőzést játszottak.
„Pocsolyába léptünk, sárosak is lettünk”

„Pocsolyába léptünk, sárosak is lettünk”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 13. fordulójában szombaton hat meccset játszottak.
„Szépül a Petrocelli ház. Egyre jobbak a kőművesek”

„Szépül a Petrocelli ház. Egyre jobbak a kőművesek”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 13. fordulójában szombaton három mérkőzést játszottak.
„Hagytuk a sajtot kiénekelni a szánkból”

„Hagytuk a sajtot kiénekelni a szánkból”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 13. fordulójában szombaton két meccset játszottak.
Telkek csok-osoknak Harsányban

Telkek csok-osoknak Harsányban

Harsány - Papszilvás és Halomvár utcákkal bővül Harsány.
Traffipax-mérések novemberben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Traffipax-mérések novemberben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolc – Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében novemberben!
"Ha nincs ma ellenfél a pályán lehet, hogy akkor sem nyertünk volna"

"Ha nincs ma ellenfél a pályán lehet, hogy akkor sem nyertünk volna"

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 12. fordulójában hat meccset játszottak vasárnap.
„A szezon leggyengébb játékával is nyerni tudtunk”

„A szezon leggyengébb játékával is nyerni tudtunk”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 12. fordulójában szombaton két mérkőzést játszottak.
Több mint 300 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei feketefoglalkoztató van a NAV listáján
Olvasó Riporter

Több mint 300 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei feketefoglalkoztató van a NAV listáján

Borsod-Abaúj-Zemplén – Nagyobb cégek, kisebb vállalkozások is vannak azon a listán, amelyen a NAV a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatókat tartja nyilván. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből több mint 300 feketefoglalkoztató szerepel az összeállításban: ebből 110 miskolci székhelyű, 16 kazincbarcikai, 10-10 sajószentpéteri, illetve tiszaújvárosi, de Mezőkövesden, Mezőcsáton, Ózdon és Putnokon is vannak szép számmal olyan cégek, akik feketén foglalkoztatták alkalmazottaikat.
Kvíz: Jól ismeri megyénk falvait? Kiderítjük, mennyire borsodi!

Kvíz: Jól ismeri megyénk falvait? Kiderítjük, mennyire borsodi!

Borsod-Abaúj-Zemplén - A megyében összesen 358 település található. De mindent tud azokról? Sok sikert!
„Könnyű győzelem kéne még egy pár, de a nehéz is kevés van”

„Könnyű győzelem kéne még egy pár, de a nehéz is kevés van”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 11. fordulóját szombaton játszották.
Fegyelmi eljárás indult a Tiszaladány ellen - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Fegyelmi eljárás indult a Tiszaladány ellen - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
Harsányi késelés - Önvédelemnek indult, emberölés lett belőle

Harsányi késelés - Önvédelemnek indult, emberölés lett belőle

Debrecen, Harsány, Miskolc - Jogerősen jó fél évvel kisebb büntetést szabott ki az ítélőtábla a harsányi emberölésért.
Vérbeli borsodi? - Akkor nem okozhat gondot a kvíz a megye városairól

Vérbeli borsodi? - Akkor nem okozhat gondot a kvíz a megye városairól

Borsod-Abaúj-Zemplén - Mindent tud a megye városairól? Akkor nem lesz baj. De mi köze van Borsodnak Afrikához? Kiderül.
Harsányi késelés - Önvédelem? Emberölés?

Harsányi késelés - Önvédelem? Emberölés?

Debrecen, Harsány, Miskolc - Másodszor hirdet kedden határozatot az ítélőtábla a harsányi ember­ölés ügyében.
„Köszönöm a meccsen résztvevő tíz embernek a 60 percig történő kitartást”

„Köszönöm a meccsen résztvevő tíz embernek a 60 percig történő kitartást”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 10. fordulóját vasárnap játszották.
„Amíg a szerencse nem áll mellénk, a gólhelyzeteinket nem jegyzik sehol”

„Amíg a szerencse nem áll mellénk, a gólhelyzeteinket nem jegyzik sehol”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 9. fordulójában három meccset játszottak vasárnap.
A csodaautó Harsányba költözik

A csodaautó Harsányba költözik

Harsány - KRESZ-pálya, interaktív játszóház épül a településen.
„Hagytuk a sajtot kiénekelni a szánkból”

„Hagytuk a sajtot kiénekelni a szánkból”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 9. fordulójában öt meccset játszottak szombaton.
Eltiltások hete a megyeiben – Labdarúgó fegyelmi határozatok

Eltiltások hete a megyeiben – Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
Harsányi késelés - Testvére előtt szúrták le az utcán a focistát

Harsányi késelés - Testvére előtt szúrták le az utcán a focistát

Debrecen, Miskolc, Harsány - Önvédelem vagy sem? Október 18-ára tűzték ki a határozathozatalt Debrecenben.
Népszavazás 2016 - A megyében kevesen, a településeken pedig vegyesen

Népszavazás 2016 - A megyében kevesen, a településeken pedig vegyesen

Borsod-Abaúj-Zemplén - Megyénk az egyik a kettőből, ahol negyven százalék alatt maradt az érvényes szavazatok száma vasárnap.
Harsányi szurkálás: perbeszédek

Harsányi szurkálás: perbeszédek

Harsány, Miskolc, Debrecen - A Debreceni Ítélőtáblán perbeszédekkel folytatódik kedden a halálos összetűzés tárgyalása.
„Építkezünk, építkezünk, ez is olyan lesz, mint Petrocelli háza: sose készül el...”

„Építkezünk, építkezünk, ez is olyan lesz, mint Petrocelli háza: sose készül el...”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 8. fordulójában hét meccset játszottak vasárnap.
„Véget ért a móka mára, zárult Laci mókatára”

„Véget ért a móka mára, zárult Laci mókatára”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 8. fordulójában egy meccset játszottak szombaton.
Több hónapos eltiltások a megyeiben - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Több hónapos eltiltások a megyeiben - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
Traffipax-mérések októberben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Traffipax-mérések októberben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolc – Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében októberben!
„Futás nélkül nem lehet mérkőzést nyerni”

„Futás nélkül nem lehet mérkőzést nyerni”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 7. fordulójában három meccset játszottak vasárnap.
Mackórekord Harsányban

Mackórekord Harsányban

Harsány - Egész napos program kavalkád keretében jelentették be szombaton Harsányban, hogy Guinness rekorder lett a falu, egészen pontosan Arnóczki Istvánné.
„Hétről-hétre megkapjuk „gatya” góljainkat”

„Hétről-hétre megkapjuk „gatya” góljainkat”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 7. fordulójában öt meccset játszottak szombaton.
A Sajóbábonyt rendbontásért büntették - Labdarúgó fegyelmi határozatok

A Sajóbábonyt rendbontásért büntették - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
Mackófalva Harsányban, rekorddal, beruházással

Mackófalva Harsányban, rekorddal, beruházással

Harsány - Minden a mackók és Dominik körül forog majd szombaton.
„Átmulatott éjszaka után megjártuk a poklok poklát”

„Átmulatott éjszaka után megjártuk a poklok poklát”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 6. fordulójában hat meccset játszottak vasárnap.
„Az első félidőben ismerkedtünk a pályával”

„Az első félidőben ismerkedtünk a pályával”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 6. fordulójában két meccset játszottak szombaton.
Harsány: emberölés volt vagy jogos védekezés?

Harsány: emberölés volt vagy jogos védekezés?

Debrecen, Miskolc, Harsány - Szakértőket és tanúkat hallgatnak meg csütörtökön a Debreceni Ítélőtáblán a sokat vitatott harsányi ügyben.
Innovációs InfoPont, elsőként Harsányban

Innovációs InfoPont, elsőként Harsányban

Harsány - Egy miskolci és egy harsányi cég már beköltözött a központba.
"A baj nem kicsi, a múlt hét jobban fájt"

"A baj nem kicsi, a múlt hét jobban fájt"

Miskolc – A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 5. fordulójában három mérkőzést játszottak vasárnap.

Harsány.
BOON.HU



HÍRLEVÉL





hirdetés